K. Zs. 2020.11.27 22:38 Frissítve: 2020.11.28 15:33

Afrikai BL: hatalmas gólok a döntőben, az Al-Ahlié a serleg

Az al-Ahli nyerte meg az afrikai labdarúgó Bajnokok Ligája 2020–2021-es kiírását, mivel a péntek esti kairói fináléban 2–1-re legyőzte a Zamaleket – írja az MTI.

Az al-Ahli játékosai az első góljukat ünneplik (Fotó: AFP)

 

Az egyiptomi csapatok zárt kapus összecsapásán az eddig nyolc sikerével csúcstartó al-Ahli szerzett korai vezetést, majd fél óra elteltével Sikabala remek cselsorozat végén eleresztett felső sarkos bombájával egyenlített az e sorozatban eddig ötször diadalmaskodó Zamalek.

Már-már úgy tűnt, a rendes játékidőben nem jutnak dűlőre a felek, ám a 86. percben az egyiptomi válogatott Mohamed Magdi, azaz Afsa góljával eldöntötte az összecsapást az al-Ahli.

A MÉRKŐZÉS GÓLJAI

A sorozat fináléját eredetileg május 29-én rendezték volna a kameruni Doualában, majd november 6-ra halasztották új helyszínnel, október végén pedig ismét eltolták a döntő időpontját.

AFRIKAI BAJNOKOK LIGÁJA
Döntő

al-Ahli (egyiptomi)–Zamalek (egyiptomi) 2–1 (1–1)
Kairó, zárt kapuk mögött
Gólszerző: al-Szoleja (5.), Afsa (86.), ill. Sikabala (31.)

(Az MTI alapján)

2021.01.25 11:02:17

Minden más foci TÓTH ÁDÁM

A járvány évében vizsgált „nagy hatos” megtorpant a gazdasági fejlődésben, írja a KPMG tanulmánya.

2021.01.22 22:24:24

Minden más foci BACSKAI JÁNOS

TÉLI ÁTIGAZOLÁSOK Talán soha, talán a nyáron, és Mbappé lesz az ára, egyelőre „csak” Allit és Keant vehetik meg.

2021.01.23 11:18:45

Minden más foci BOROS MIKLÓS, BACSKAI JÁNOS

Tizenkét hiányzó, hóemberek, Himnusz: kevesen fogadtak volna a szentgyörgyiek győzelmére.

2021.01.22 20:34:41

Minden más foci N. PÁL JÓZSEF

ALAPVONAL. Akarjuk, nem akarjuk, üdvösnek tartjuk vagy sem e fordulatot, a futballról való beszédnek kisebb része az, ami a pályán megesik, igen nagy hányadát e virtuális tér inspirálja, befolyásolja, alakítja ma már.

2021.01.22 13:11:29

Minden más foci H. D.

Ramón Miérez duplázott, az NK Osijek gond nélkül nyert a Lokomotiva Zagreb otthonában.