Menesztették Rubén Amorim utódját Lisszabonban, már ki is nevezték az új edzőt– hivatalos

PATAKI GYULAPATAKI GYULA
2024.12.26. 10:23
Carlos RodriguesJoao Pereira rövid ideig irányíthatta a Sportingot (Fotó: Getty Images)
A portugál labdarúgó-bajnokságban szereplő Sporting saját hivatalos oldalain jelentette be Joao Pereira vezetőedző menesztését.

Rúben Amorim irányításával a Sporting hosszú idő után nyert újra bajnokságot, és a mostani idényt is remekül kezdte. A szakemberre több európai topklub is felfigyelt, ő végül az ősszel a Manchester United invitálását fogadta el.

Amorim helyét egy másik korábbi válogatott labdarúgó, Joao Pereira foglalta el a kispadon. A 40 éves szakvezető addig a tartalékcsapatot irányította, és november 11-én váltotta Amorimot.

A gárda azonban gödörbe került, négy bajnokijából csak egyet tudott megnyerni, a Bajnokok Ligájában pedig súlyos vereséget szenvedett az Arsenaltól (1–5), valamint kikapott az FC Bruges-től (1–2) is.

Az A Bola és a Record is arról ír, hogy Joao Pereira iránt egy hónap után máris elfogyott a türelem. Szerda késő este a vezetőség végül nyilvánosságra hozta a döntést, a Benfica ellen már nem Joao Pereira ül a kispadon. A Sporting még nem jelentette be az utódját, de Fabrizio Romano szerint Rui Borges, a Guimaraes vezetőedzője lesz a lisszaboniak új edzője. A 43 éves szakemberért négymillió eurós lelépési pénzt fizet a Sporting. Csütörtök délelőtt a Sporting is megerősítette Borges érkezését, aki másfél plusz egy évre kötelezte el magát.

A Sporting CP, amely Amorim távozásáig 100 százalékos teljesítménnyel vezette a bajnokságot, most egy ponttal van lemaradva a Benficától, és csupán jobb gólkülönbségének köszönhetően előzi meg a Portót.

 

 

Legfrissebb hírek

„A csapat pontosan tudta, mit kell tennie” – a Sporting CP edzője a Bodö/Glimt elleni BL-fordításról

Bajnokok Ligája
Tegnap, 10:39

Lisszabonban feltámadt a Sporting, véget ért a Bodö/Glimt nagy BL-menetelése

Bajnokok Ligája
2026.03.17. 21:28

Szinte reménytelen helyzetben a portugál bajnok a BL-ben

Bajnokok Ligája
2026.03.17. 11:32

Férfi kézilabda BL: a Szeged a Kielcével, a Veszprém a PSG-vel találkozik a negyeddöntőbe jutásért

Kézilabda
2026.03.12. 22:26

„Belefáradtam a sírásba” – összetörtek a lisszaboniak a Bodö/Glimt elleni BL-vereség után

Bajnokok Ligája
2026.03.12. 16:48

Tovább íródhat a tündérmese – a Bodö/Glimt a Sportingot is leiskolázta

Bajnokok Ligája
2026.03.11. 22:57

Videó: nem ügyetlen a labdával Sydney Sweeney

Minden más foci
2026.02.28. 14:25

Fazekas Gergő hat góllal vette ki a részét a Wisla Plock győzelméből a férfi kézi BL-ben

Kézilabda
2026.02.19. 22:37
Ezek is érdekelhetik