Sportrádió: Természetesnek vettem, hogy ő a főnök – Novotny Szepesiről

Vágólapra másolva!
2022.02.05. 21:22
null
Novotny Zoltán Szepesi György temetésén (Fotó: Dömötör Csaba, 2018)
A száz éve született Szepesi György előtt tisztelegve szombaton tematikus napot tart a Sportrádió. A műsorfolyam vendége volt a Szepesi-díjas sportújságíró, sportriporter Novotny Zoltán.

A 2015-ben Szepesi-díjjal kitüntetett Novotny Zoltán a Sportrádióban több történetet is megosztott arról, milyen volt Szepesi Györggyel együtt dolgozni.

Novotny 1968-ban Szepesivel közösen kommentálhatta a helyszínről a mexikói ötkarikás játékokat. Az ezzel kapcsolatos élményeit is kifejtette: „Isten áldásának, csodának tartottam, hogy rám esett a választás. Természetesnek vettem, hogy Szepesi a főnök, de rengeteget dolgoztunk együtt” – mondta, majd tovább ecsetelte a közös munkáról szerzett tapasztalatait.

„Minden olimpián felajánlottam neki, hogy jöjjön, visszük. Azt mondtam, hogy amíg Szepesi van, létezik, beszélni tud, addig benne kell lennie a csapatunkban. Ha csak a véleményét mondja el, az már nekünk óriási plusz” – ezt már az 1976-os montreali olimpia utáni időszakról mesélte Novotny.

Szóba került továbbá az 1998-as Szepesi-könyv, vagy éppen a 2012-es londoni ötkarikás játékok.

HALLGASSA MEG A TELJES BESZÉLGETÉST!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik