Fergeteges holt idény – Szöllősi György jegyzete

A tévesen, de mindenképpen károsan értelmezett uniós szabályok miatt a futballt mindenestül megváltoztató Bosman-ügy óta mára oda jutottunk, hogy az átigazolási időszak jószerével több izgalmat tartogat a szurkolónak, mint maga a játékidény.

A most véget érő évadból persze sokáig emlékezetes marad a tényleg különleges Liverpool–Barcelona vagy a Manchester City–Tottenham párharc, de az elmúlt egy év legfontosabb futballeseménye címre hasonló eséllyel pályázik Cristiano Ronaldo tavaly nyári átigazolása a Real Madridból a Juventushoz.

Az erőnléti és taktikai felkészítésnél mára fontosabb része lett a futballszakmának a szerződések megfelelő ütemben történő megkötése, meghosszabbítása, a hatékony és gyors ajánlattétel, tárgyalás meg a „scoutingnak” nevezett tevékenység, amely során a profi klubok százai, sőt ezrei egyazon globális vadászterületen igyekeznek „becserkészni” a sokat ígérő tehetségeket, lehetőleg minél közelebb ahhoz az életkorhoz, amikor már érdemben segíthetnek a csapaton, amikor már kész játékosnak tekinthetők, de még elég korán ahhoz, hogy ne legyen az egekben az áruk…

Vagyis a kluboknál keskeny mezsgyén egyensúlyozva kellene megerősíteni a keretet a jókat megtartva, a még jobbakat megszerezve, az „átigazolási ablak” (transfer window) becsukódása előtt. Az árak, az igények egyre magasabbak, a jó játékos, az egyéniség, az extra teljesítmény egyre kevesebb. A mi csapataink helyzetét nehezíti, hogy itt a menedzsmentnek egy időben kellene az átigazolásokra és az év – nekik – legfontosabb meccseire, a BL- és El-selejtezőre összpontosítaniuk. A nagy európai egyesületeknél azért valamennyire elválik egymástól a két időszak, de lassan tényleg nehéz lenne megmondani, a mérkőzések vagy az átigazolási szenzációk hozzák-e inkább lázba a szurkolókat.

A Marca cikke szerint például többen voltak (ötvenezren) a Real Madrid új szerzeménye, Eden Hazard hivatalos bemutatásán a Bernabéu-stadionban, mint a csapat legutóbbi négy hazai bajnokiján a Getafe, a Huesca, a Villarrealvagy aBetis ellen. Egy-egy átigazolás, bejelentés, aláírás gólokkal felérő katarzist jelent, az ezeket kísérő érdeklődés a klikkelések számában is versenyre kel a legnagyobb meccsek, legfontosabb eredmények iránt tapasztalható kíváncsisággal. Pénzzel és jó szerződésekkel többet tehet az elnök vagy a sportigazgató a csapatáért, mint intenzív kéthetes edzőtábor finanszírozásával, az pedig szinte elképzelhetetlen, hogy az ügynökök és a scoutok ne szedjék szét évről évre a játékoskereteket.

Pedig a legnagyobb erősítés sokszor az lenne, ha együtt maradhatna egy-egy csapat. A 13-szoros győztes Real Madrid a 2017-es és 2018-as, egyaránt megnyert BL-döntőre hajszálra ugyanazzal a kezdővel állt ki. Az ilyesmi, vagyis hogy évekig nem változik az összeállítás, valamikor természetes volt a legtöbb egyesületnél. Ma már ez felfoghatatlan luxus, olyan fényűzés, amit 2019-ben már a Real Madrid sem engedhetett meg magának…