Lettország: új kapitányt keresnek a labdarúgó-válogatott élére

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.12.05. 09:21
Az 51 éves finn szakembert májusban nevezték ki a nemzeti csapat élére, s szerződése az év végéig szólt, ami hosszabbítható lett volna a jövő évi Európa-bajnoki selejtezőkre, ám a mostani döntés szerint erre már nem kerül sor.

Paatelainen vezetésével az együttes egyetlen mérkőzést tudott megnyerni, még júniusban Észtország ellen. A Nemzetek Ligája ősszel rendezett csoportkörében viszont hat meccsen négy döntetlent ért el és kétszer kikapott, s csoportja harmadik helyén végzett a leggyengébb válogatottakat felvonultató D-osztályban.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik