FIFA: Budapesten fogadják majd el a szövetség módosító javaslatait

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2012.03.30. 17:26
Címkék
A május 24-25-én sorra kerülő budapesti kongresszuson fogadják majd el a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) módosító javaslatait, melyek szerint átszervezik a FIFA etikai bizottságát, s a jövőben legalább egy női tagja is lesz a szervezet végrehajtó bizottságának.

A FIFA-vezetők pénteken, Zürichben megtartott ülésükön egyetértettek abban, hogy az elmúlt időszakban többször is kritizált etikai bizottságnak a jövőben más felépítésűnek kell lennie. Az előzetes javaslat szerint a szervezet két kamarából fog állni, egyiknek a vádemelés, másiknak a bíráskodás lesz a feladata. A FIFA 24 tagú végrehajtó bizottsága emellett azt is tervbe vette, hogy az elkövetkező időben legalább egy nőnek is helyet kell kapnia a testületben.

„A mai egy történelmi jelentőségű nap a FIFA-reformok ügyében – kommentálta a zürichi ülésen történteket Joseph Blatter FIFA-elnök. – Óriási lépést tettünk előre. Az etikai bizottság egyik kamarája nyomozni és vizsgálódni fog, a másik pedig bíróként fog tevékenykedni. Örömmel tölt el, hogy a végrehajtó bizottság támogatott engem a reformötletekkel kapcsolatban."

Legfrissebb hírek

A történelmi idényt kezd meg a Fehérvár és az FTC az osztrák hokiligában

Jégkorong
1 perce

Kőszegi György lett a kombinát hőse, aki az ezüstéremre rendre kész volt

Népsport
37 perce

A tízgólos vereség után lemondott a moldovai szövetségi kapitány

Minden más foci
1 órája

Lukács Dániel: Ha nem vagyok kellően elszánt, talán fodrászként dolgoznék

Magyar válogatott
1 órája

Babos Tímea párosban, Udvardy Panna egyesben harcolta ki a továbbjutást Sao Paulóban

Tenisz
8 órája

Pénteki sportműsor: rajtolnak a hokiligák, Davis-kupa Debrecenben

Minden más foci
8 órája

Lukács Dániel: A történetem erőt adhat a fiataloknak; Horváth Ferenc: A siker személyvonaton érkezik

E-újság
8 órája

Pontok és mezcsere – Deák Zsigmond jegyzete

Magyar válogatott
9 órája
Ezek is érdekelhetik