Egyiptom: törölték a labdarúgó-bajnokság hátralévő szakaszát

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2012.03.11. 11:36
Címkék
Előbb felfüggesztették, most pedig törölték az élvonalbeli labdarúgó-bajnokság hátralevő szakaszát Egyiptomban, ahol február elsején hetvennégy ember életét követelte egy futballmérkőzésen szurkolók között kitört tömegverekedés.


Az arab ország sportági szövetsége szombaton jelentette be, hogy a soron levő bajnoki mérkőzéseket nem játsszák le, bár lesznek majd barátságos meccsek, de azokat – március végétől – minden stadionban üres nézőtér előtt rendezik meg.
Az arab ország sportági szövetsége szombaton jelentette be, hogy a soron levő bajnoki mérkőzéseket nem játsszák le, bár lesznek majd barátságos meccsek, de azokat – március végétől – minden stadionban üres nézőtér előtt rendezik meg.

A múlt hónap első napján Port Szaíd kikötővárosban robbant ki a leszámolásba torkolló véres összecsapás, amely az után kezdődött, hogy a meccs lefújását – a helyi csapatnak, az al-Maszrinak a tabellát vezető al-Ahlival szemben aratott 3–1-es győzelmét – követően a helyi klub szurkolói elözönlötték a pályát. Kövekkel, petárdákkal, üvegpalackokkal dobálták meg a rivális csapat híveit és több játékost is megsebesítettek. Egyiptom évtizedek óta legsúlyosabb sporttal kapcsolatos incidensében a 74 halálos áldozat mellett összesen csaknem kétszázan sérültek meg.

Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: 26 meccs a Magyar Kupában

Birkózás
3 órája

Nagycsoportosok – Malonyai Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
3 órája

Jöhet az i-re a pont! – Szendrei Zoltán jegyzete

Atlétika
3 órája

Fradi-drukkerek ellen játszik a Ferencváros; Halász Bence történelmet írhat Tokióban

E-újság
3 órája

Továbbra is veretlen az Elche, ezúttal Sevillából rabolt pontot a La Liga újonca

Spanyol labdarúgás
3 órája

Udvardy Panna kikapott francia ellenfelétől, nem jutott négy közé Sao Paulóban

Tenisz
3 órája

Európai kézilabdaligák: Hanusz Egon hat gól lőtt Elzászban

Kézilabda
4 órája

A Marseille szinte végig emberelőnyben játszva győzte le a Lorient-t

Francia labdarúgás
4 órája
Ezek is érdekelhetik