FIFA: Kissinger kész részt venni a „bölcsek tanácsának" munkájában

2011.06.05. 16:35
Címkék
A volt amerikai külügyminiszter, Henry Kissinger a BBC-nek adott interjújában kifejtette, szívesen elfogadná a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újraválasztott elnökének, Sepp Blatternek a felkérését, és részt venne a „bölcsek tanácsának" munkájában, de ehhez még ismernie kellene a további részleteket.

„Ha tudok, segíteni a sportágnak, szívesen részt veszek a közös munkában. De ehhez még előbb pontosan tudnom kellene, kik lennének a további résztvevők, és pontosan mi lenne a feladatunk. Blatter úr keresett meg, de egyelőre nem mondott túl sok konkrétumot. Általánosságban úgy látom, a FIFA-nak mindenképpen olyan átláthatóan és demokratikusan kell működnie, amennyire a közvélemény maga mellé állítása azt megköveteli" – nyilatkozta Kissinger.

A FIFA svájci első embere maga jelentette be megválasztása után, hogy levélben fordult Kissingerhez, azt kérve tőle, működjön közre a világfutball irányító testületében meglévő problémák felkutatásában.

Kissinger, aki 1973 és 1977 között külügyminiszterként Richard Nixon, majd Gerald Ford elnököt is szolgálta, a labdarúgás régi híveként van elkönyvelve. Többek között szerepet vállalt az Egyesült Államok – amúgy végül sikertelen – pályázatában, amelyet a 2022-es vb rendezési jogának elnyeréséért nyújtottak be az amerikaiak.

Legfrissebb hírek

Debreceni öröm, újpesti bánat – képgaléria a DVSC–Újpest meccsről

Labdarúgó NB I
4 perce

Egyre jobban játszunk Koszovó ellen, tíz gólnál is többel vezetünk

Kézilabda
5 perce

Tenisz: Alcaraz nyerte meg a párizsi tornát – két szettben győzött Shelton ellen

Tenisz
12 perce

Két gól a szünet körül és egy piros lap a Szpari és az ETO meccsén – képgaléria

Labdarúgó NB I
25 perce

Ifjúsági olimpia: a rúdugró Zsombor Csenge Zsuzsanna ezüstérmes

Atlétika
26 perce

Idegenben sem jelentett problémát a Betisnek az Elche legyőzése

Spanyol labdarúgás
27 perce

Légiósok: Varga Barnabás fejes góljával nyert az AEK Athén

Légiósok
38 perce

Serie A: Genovában javított a Milan a Ferencvárostól elszenvedett vereség után

Olasz labdarúgás
55 perce