Labdarúgás: a török élvonalból a francia harmadosztályba került a ZTE exlégiósa

2011.01.19. 19:05
Címkék
A francia harmadosztályú labdarúgó-bajnokságban folytatja pályafutását a korábban Zalaegerszegen is szereplő  gaboni válogatott támadó, Roguy Meyé.

A 24 éves afrikai támadó a török élvonalbeli Ankaragücütől kölcsönbe kerül a francia harmadik vonal 10. helyén szerénykedő Paris FC-hez.

A klubváltás ténye igencsak meglepő, hiszen ereje teljében lévő válogatott futballistáról van szó, ám a háttér ismeretében érthető.

A gaboni szövetség honlapján megjelentek szerint Meyé több alkalommal nem kapta meg a fizetését, és el akarja hagyni Törökországot, így úgy döntött, hogy inkább Franciaország felé veszi az irányt, ahol több csapat is érdeklődik iránta.

Meyé a tavaszi szezonban szeretné felhívni magára a figyelmet, annak reményében szerepel a harmadosztályban, hogy a nyártól már magasabb szinten folytathassa.

A 27-szeres gaboni válogatott csatár 2007 és 2009 között futballozott Zalaegerszegen, 35 NB I-es fellépésén 17 gólt ért el.

Legfrissebb hírek

A DVSC 19 gólos sikerrel igazolta a papírformát a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
14 perce

Az edzőváltáson áteső MTK kétgólos hátrányból mentett pontot a Kispest-Honvéd ellen

Labdarúgó NB I
18 perce

Élvonalbeli újonc játékvezető debütál a Kisvárda–Puskás Akadémia bajnokin

Labdarúgó NB I
18 perce

Megérkezett az eső; Leclerc, Hamilton, Russell és Verstappen is rajtbüntetést kapott – Sao Pauló-i Nagydíj, időmérő

F1
18 perce

Ödegaard lesipuskás góljával nyert az Arsenal, nem bírt a Fulhammel a Newcastle

Angol labdarúgás
43 perce

MotoGP: Márquez nyerte a katari sprintfutamot, vasárnap világbajnok lehet

Egyéb autó-motor
48 perce

Hét góllal vezet Németországban a szünetben a Győri ETO

Kézilabda
1 órája

Serie A: a 18 éves Prettenhoffer nélkül győzött a Cagliari a Frosinone ellen

Olasz labdarúgás
1 órája