MLS: Itt az ideje, hogy éljünk a lehetőséggel - Beckham

Vágólapra másolva!
2010.11.08. 10:54
Címkék
Mint arról korábban beszámoltunk, a Los Angeles Galaxy 2–1-re nyert a Seattle Sounders ellen, és kettős győzelemmel jutott be az észak-amerikai profi labdarúgóliga (MLS) Nyugati főcsoportjának döntőjébe. A Los Angeles mindkét gólját David Beckham készítette elő. A középpályás elmondta, itt az ideje, hogy csapata trófeákat nyerjen.

„Amikor nem jönnek az eredmények, elhatározod, hogy a következő szezonban még keményebben harcolsz. Ezt tettük mi is ebben az évben, és ezért tartunk itt” – nyilatkozta David Beckham.

Bruce Arena, a Galaxy edzője is el volt ragadtatva az angol középpályás játékától, véleménye szerint sérülése óta még nem játszott ilyen jól a Manchester United és a Real Madrid korábbi sztárja.

„David félelmetes volt. Újra remek formában van. Mindenki tudja róla, hogy nagyszerű labdákat ad, a Seattle elleni meccsen pedig ez jelentette a különbséget a két csapat között” – vélekedett Arena.

„Már 35 éves vagyok, de ugyanúgy akarom a győzelmet, mint 18 vagy 19 évesen. Van esélyünk, jól játszunk, a legjobbat kell kihoznunk ebből. Voltak nehéz idők Los Angelesben, de a legfontosabb, hogy akkor kell megragadni a lehetőséget, amikor az megadatik” – vélekedett Beckham.

 

Legfrissebb hírek

NB I: Újpest–Kazincbarcika

Labdarúgó NB I
27 perce

Így törte el a korábbi youtuber állkapcsát Joshua – kép

Ökölvívás
28 perce

Fordulatos meccsen négygólos döntetlent játszott a Cagliari és a Pisa

Olasz labdarúgás
50 perce

Férfi kézi: Rea Barnabás távozik a Stjarnantól – hivatalos

Kézilabda
1 órája

Elsöprő többséggel további négy évig a 81 éves Hasszan Musztafa az IHF elnöke

Kézilabda
1 órája

Mbappé: A gólörömöm Cristianónak szólt, sokat segített nekem

Spanyol labdarúgás
1 órája

Gyász: elhunyt kollégánk, a párizsi olimpiáról is tudósító Csudai Sándor

Egyéb egyéni
2 órája

A Porto hivatalosan is bejelentette Thiago Silvát

Minden más foci
2 órája
Ezek is érdekelhetik