Felkészülés: Hiddink a hollandiai vereség ellenére elégedett

2010.11.18. 11:53
Címkék
Guus Hiddink, a török válogatott holland szövetségi kapitánya nyugodtan aludt csapata szerdai amszterdami veresége után. A szakember honfitársai Klaas-Jan Huntelaar góljával 1–0-ra megverték a „félholdasokat”, de Hiddink több biztató momentumot látott együttese játékában.

„A világ második legjobb csapatától nem szégyen kikapni, főleg úgy, hogy Maarten Stekelenburg kapus háromszor is óriási bravúrral fosztott meg minket a góltól – mondta a török kapitányi tisztséget augusztus óta betöltő Hiddink. – Nem szokványos barátságos meccs volt ez a részünkről, komolyan vettük, és úgy is játszottunk, elégedett vagyok a látottakkal. Védekezésünk elsődleges célja az volt, hogy Rafael van der Vaartot és Wesley Sneijdert hatástalanítsuk, és ez sikerült is, alig volt helyzetük, egyéni hibából kaptuk a gólt. Tudom, hogy a török szurkolók most szomorúak a vereség miatt, de én nem vagyok az, jól futballoztunk, szép támadásokat vezettünk, és ez feldobhatja játékosaimat.”

Hiddink szerint döntetlent érdemelt volna csapata, a gól előtt a labdát eladó Ismail Koybasiról pedig megjegyezte, megfordult a fejében, hogy azonnal lecseréli, de meggondolta magát, mert nem akarta megtörni az önbizalmát.

HOLLANDIA–TÖRÖKORSZÁG 1–0
 

 

Legfrissebb hírek

Szerdai sportműsor: Vargáék a Real Madriddal, Szoboszlaiék a Fenerrel játszanak a BL-ben

Minden más foci
6 órája

Magyarok a BL-sztárok ellen; Kós Hubert a vb-re készül

E-újság
6 órája

Vendégszeretet – Jakus Barnabás publicisztikája

Minden más foci
6 órája

Mire várnak? – Thury Gábor jegyzete

Spanyol labdarúgás
6 órája

Nézze meg a Barcelona–Aston Villa BL-meccs videós összefoglalóját!

Bajnokok Ligája
7 órája

Őrült végjátékban nyert az MU, a PSG gálát rendezett – keddi BL-eredmények

Bajnokok Ligája
7 órája

Gulácsi Péternek nehéz estéje volt, a Villarreal hat gólt kapott a PSG-től

Bajnokok Ligája
7 órája

A megismételt büntetőből szépítő United kétgólos hátrányból fordított a Roma ellen

Bajnokok Ligája
7 órája