A Dubajban nyaraló Rooney nélkül is nyerne az MU

Vágólapra másolva!
2010.10.30. 12:15
null
Rooney Dubajban feledteti testi és lelki fájdalmait
Címkék
Ismét beindul a nagyüzem az európai topligákban, Angliában Manchester United–Tottenham rangadót rendeznek, de pályára lép az Arsenal, a Chelsea és a Manchester City is. A Primera Divisiónban Pintér Ádámék (Zaragoza) a Valenciához látogatnak, a Sevilla visszavághat a Szuperkupa zakóért a Barcának, míg José Mourinho Real Madridja a katalánokat megtréfáló Hércules ellen szerepel. Németországban porondra lépnek a nagy terveket szövögető, de a bajnokságot gyengébben kezdő együttesek, míg az olasz bajnokságban a Roma folytathatja felzárkózását, a Milan–Juventus rangadóról pedig külön cikket közlünk még a nap folyamán.

ANGLIA – PREMIER LEAGUE, 10. FORDULÓ

Angliában pályára lép a tabella első öt helyezettje, ám míg az Arsenal, a Chelsea és a Manchester City igencsak verhető csapatokkal mérkőzik meg a 20. West Ham, a 17. Blackburn és a 19. Wolverhampton ellen, addig a 3. helyen álló Manchester United az ötödik Tottenhamet fogadja – Wayne Rooney nélkül.

A múlt mindenesetre hazai sikert ígér, tekintve, hogy a „vörös ördögök” a  legutóbbi 18 találkozásuk alkalmával 14-szer győztesen hagyták el a pályát – a Tottenham ráadásul legutóbb 1989-ben nyert.

A londoniak egyébként is szenvednek az úgynevezett nagy négyes (Manchester United, Arsenal, Chelsea, Liverpool) elleni idegenbeli összecsapásokon, legutóbbi 67 látogatásukat siker nélkül zárták.

A hazaiak dolgát mindenesetre nem könnyíti meg, hogy a szerződés meghosszabbítása után a világ legdrágább játékosává avanzsáló Wayne Rooney Dubajban piheni ki testi és lelki fájdalmait, valamint Michael Owen továbbra sem harcra kész, így a Dimitar Berbatov, Javier Hernández kezdő csatárduó mellett mindössze a kispadon helyet foglaló Federico Macheda vethető be a támadósorban.

SPANYOLORSZÁG – PRIMERA DIVISIÓN, 9. FORDULÓ

Spanyolországban három mérkőzést rendeznek szombaton, ám a mennyiséget bőven kárpótolja a csapatok minősége. Kezdésként (18 órakor) a negyedik helyen álló Valencia fogadja Pintér Ádám együttesét, a Zaragozát – a magyar légiós egyébiránt végigjátszotta a Betis elleni hétközi Király-kupa-mérkőzést –, majd a listavezető Real Madrid a Barcelonát korábban megviccelő Hércules otthonába látogat, végül a katalán sztárcsapat a Sevillával csap össze – ebben a szezonban már harmadszor. A spanyol Szuperkupában a Sevilla az első mérkőzésen 3–1-re nyert, ám a visszavágón a triplázó Lionel Messi vezérletével 4–0-ra kiütötte ellenfelét a Barca, így elhódította a trófeát.

NÉMETORSZÁG – BUNDESLIGA, 10. FORDULÓ

Németországban bár sem a tabella első négy helyezettje, sem a Bayern München (amely tegnap 4–2-re nyert a Freiburg ellen) nem lép pályára, érdekes összecsapásoknak így sem maradnak híján a szurkolók. A nem is olyan régen még bajnoki címet ünneplő két csapat, a Wolfsburg és a Stuttgart összecsapása időközben alsóházi rangadóvá silányult, de egy nagy győzelemmel bármelyikük megkezdheti a felzárkózást az élmezőnyre.

A nagy terveket szövögető, ám mindössze 16. Schalkének ezúttal sem lesz könnyű dolga, lévén az 5. helyezett Bayer Leverkusennel csap össze, míg győzelmi esélyekkel lép pályára Werder Bremen és a Hamburger SV is.

OLASZORSZÁG – SERIE A, 9. FORDULÓ


Olaszországban a Roma a Lecce ellen folytathatja felkapaszkodását a nem túl előkelő 14. helyről, míg a forduló rangadóján a Milan hazai pályán a Juventus elleni sikerrel nemcsak a tegnap Genovában nyerő Intert, hanem a listavezető Laziót is maga mögé utasíthatná a tabellán – legalábbis vasárnapig. Ez utóbbi találkozóról külön beharangozó cikkel jelentkezünk még a nap folyamán!

A tv-műsort itt olvashatja,  a bajnokságok állását itt tekintheti meg!

A SZOMBATI PROGRAM 
PREMIER LEAGUE, 10. FORDULÓ
Arsenal–West Ham 16.00
Blackburn–Chelsea 16.00
Everton–Stoke 16.00
Fulham–Wigan 16.00
Wolverhampton–Manchester City 16.00
Manchester United–Tottenham 18.30
   
PRIMERA DIVISIÓN, 9. FORDULÓ
Valencia–Zaragoza 18.00
Hércules–Real Madrid 20.00
Barcelona–Sevilla 22.00
   
BUNDESLIGA, 10. FORDULÓ
Werder Bremen–Nürnberg 15.30
Wolfsburg–Stuttgart 15.30
Köln–Hamburg 15.30
Kaiserslautern–Mönchengladbach 15.30
St. Pauli–E. Frankfurt 15.30
Schalke–Leverkusen 18.30
   
SERIE A, 9. FORDULÓ
Roma–Lecce 18.00
Milan–Juventus 20.45

 

Legfrissebb hírek

Európa-liga-selejtező: Paks–Kolozsvár

Európa-liga
29 perce

„Régóta ott volt a listámon” – az FTC szélsője kedvenc hobbijának hódolt a nyári szünetben

Kézilabda
29 perce

Pétervári-Molnár Bendegúz és Gadányi Zoltána győzött egypárban az evezős ob-n

Egyéb egyéni
32 perce

Öttusa: egyiptomi győzelem vegyes váltóban a váltó-világbajnokságon

Egyéb egyéni
43 perce

Asztalitenisz: érmes esélyek az ostravai ifjúsági és serdülő Eb-n

Utánpótlássport
49 perce

Szaúd-Arábiába szerződött a vb-ezüstérmes védő – hivatalos

Minden más foci
1 órája

Továbbra is veretlen a magyar női válogatott a strandkézilabda Eb-n

Kézilabda
1 órája

Tóth Barna lesz a gólfelelős a CFR elleni odavágón – kezdőcsapatok

Európa-liga
1 órája
Ezek is érdekelhetik