Balog Tibor ismét beugró edző lett a Charleroi-nál

2010.09.23. 13:28
null
Balog Tibor ismét beugró szerepben
Címkék
Újból tűzoltó lett Balog Tiborból, a 44 esztendős szakember a belga élvonalbeli  Charleroi irányítását vette át. Jóllehet a klub elnöke még nem nyilatkozott, ki lesz a csapat vezetőedzője, honfitársunk ez ügyben nem borúlátó, hanem realista. Balog Tibor szerint pro lincences szakember érkezhet a csapathoz – ám nem mellé, hanem fölé.

– A charleroi-i hírekben az áll, hogy ismét Balog Tibor irányít – de akár vezetőedző is lehet. Megmagyarázná?
– Nem szükséges, rosszul írták – szögezte le a szakember. – Hivatalosan nem lehetek vezetőedző, hiszen nincs meg az élvonalbeli működéshez szükséges pro licencem. Azt terveztem, az idén elkezdem a tanfolyamot, a főnököm, Jacky Mathijssen viszont nem tudott nélkülözni. Szüksége volt segítségemre, ezért az iskolapad helyett a pályán maradtam.

– Tehát megint „kiskapuzni” kellett, hogy Jacky Mathijssen kiebrudalása után vezetőedzőként irányíthassa a csapatot?
– Igen, így is mondhatjuk. Az áprilisi megbízásomkor a megfelelő végzettségű Mario Notarót papíron meghagyták mellettem. A klubvezetők ezúttal a belga szövetséghez fordultak – haladékot kértek és kaptak is, a türelmi idő egy hónapig tart.

– Kitölti?
– Nem tudom, mert napjainkban nagyon gyorsan változnak, és gyorsan is dőlnek el a dolgok. Az FC Bruges-től elszenvedett vasárnapi öt nullás vereség után az elnökünk, Abbasz Bajat beviharzott az öltözőbe, közölte a vezetőedzővel, hogy nem tart rá igényt, majd elment, és azóta se láttuk, üzleti úton van. A csapat menedzsere szólt, hogy szerda este, a Standard elleni bajnokin üljek le a kispadra.

– Nem csoda, hogy megint azt írják önről, a Charleroi tűzoltója lett.

– Logikus lépés, ha olyanra bízzák az irányítást, aki ismeri a csapatot. A váltást amúgy sem szokás tervezni, csak megtörténik, és nyilván kell valaki, aki addig is dolgozik, amíg rendeződik a helyzet. Két esztendeje vagyok a szakmai stáb tagja, ez idő alatt három vezetőedzőt „fogyasztott el” a klub, és másodszor kellett beugranom.

A TELJES INTERJÚT ELOLVASHATJA A NEMZETI SPORT CSÜTÖRTÖKI SZÁMÁBAN.

Legfrissebb hírek

Érik a botrány Debrecenben – vajon lesz végül Izrael–Írország NL-meccs?

Minden más foci
27 perce

Így tört ki a balhé az ukránok elleni NL-meccs végén – videó

Magyar válogatott
31 perce

„Gyerekes gólt kaptunk” – a magyar–ukrán meccs után kérdeztük a szurkolókat

Magyar válogatott
38 perce

Szőcs Árpád László a Magyar Teniszszövetség új elnöke

Tenisz
41 perce

A grúz válogatott kapitányának állásába került a hazai vereség

Minden más foci
1 órája

Női Eurokupa: a félidőben már csak négy góllal vezetnek ellenünk a norvégok

Kézilabda
1 órája

A Fradit jól ismerő spanyol bíró vezeti az északír–magyar meccset

Magyar válogatott
1 órája

Russell magabiztosan vezet Piastri és a Red Bullok előtt – Azeri Nagydíj, verseny

F1
1 órája