Labdarúgás: FIFA-vizsgálat az észak-koreai büntetések miatt

2010.08.11. 10:29
Címkék
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) vizsgálatot indított a dél-afrikai világbajnokságról három vereséggel hazatért észak-koreai játékosok és edzők hazai megbüntetésének ügyében.
Meg nem erősített sajtóértesülések szerint a csapatot több órás, nyilvános kihallgatáson szégyenítették meg, a játékosoknak meg kellett szidniuk Kim Dzsong Hun szövetségi kapitányt, akit végül – állítólag – munkatáborba küldtek. „Vizsgálódunk ebben az ügyben, és az új szövetségi elnök megválasztása kapcsán is, első lépésben levelet intéztünk a szövetséghez, és a válasz alapján döntünk a folytatásról” – jelentette be Joseph Blatter FIFA-vezető. Mohammad bin Hammam, az ázsiai szövetség első embere hozzátette, hogy nemrég négy észak-koreai játékossal is beszélt, ám ők nem erősítették meg a híreket.
Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: döntő a női vízilabda ob I-ben, bronzmeccs a férfi pólóbajnokságban

Minden más foci
5 órája

Varga Barna: Détáriék népszerűségét nem lehet túlszárnyalni; Majoross: Nem történt semmi, van három pontunk

E-újság
5 órája

„Minden összeállt” – Unai Emery elárulta, mi kell az Európa-liga-győzelmekhez

Európa-liga
5 órája

Óriási harc a jegyekért – Kő András publicisztikája

Magyar válogatott
5 órája

Ehhez hozzá tudnánk szokni – Kapolcsi-Szabó Bence jegyzete

Jégkorong
5 órája

Jégkorong-vb: az amerikaiak szétlövés után nyertek a németek ellen a mieink csoportjában

Jégkorong
5 órája

Bombagóljainak köszönhetően nyerte meg az Európa-ligát az Aston Villa – videó

Európa-liga
6 órája

Unai Emery ötödször, az Aston Villa először nyerte meg az Európa-ligát

Európa-liga
6 órája
Ezek is érdekelhetik