Labdarúgás: tizenegy klubban indul el az E.ON Családi Foci Program

2010.07.08. 13:09
Címkék
Az E.ON Családi Foci Program keretében 30 millió forintból tizenegy településen valósulnak meg szabadidős sportrendezvények. A pályázat nyerteseit Puskás Ferencné, a program védnöke köszöntötte a délelőtt rendezett sajtótájékoztatón.

A tizenegy nyertes szervezetet egy zsűri választotta ki, amelynek tagjai: Vincze Ottó, a program nagykövete, Gelei József és Ihász Kálmán olimpiai bajnok labdarúgó, Fábián László olimpiai bajnok öttusázó és az energiaszolgáltató cég munkatársai.

Vincze Ottó, a kezdeményezés nagykövete szakértőként is segítette a pályázatot.

„Az akadémiák alapítása mellett fontos, hogy olyan programok induljanak el, amelyek segítségével minden régióba eljut a labdarúgás – mondta el a sajtótájékoztatón Vincze Ottó. – Ez a Családi Foci Program éppen ilyen. Azt a szomorú statisztikát, hogy Magyarországon csak minden tizedik ember sportol, muszáj lesz megváltoztatni. A hétvégeken rendezett programokon remek alkalom nyílik arra, hogy a családok együtt sportoljanak.”

DÍJÁTADÓ A CSALÁDI FOCI PROGRAMBAN
 
Konrad Krezuer, az E.ON igazgatóságának elnöke elmondta, szeptemberben újabb pályázatot írnak ki, amelynek keretében 14 millió forintot osztanak szét.

A NYERTESEK
Tóth József Bábolnai Utánpótlás Football Club, Tárkány
Foci Tanoda Alapítvány, Biatorbágy
Kozármislenyi Sportegyesület
Szekszárdi Utánpótlásnevelő Football Club
Futball Klub Keszthely
Gyulafirátót-Kádárta Sportegyesület
Kecskeméti Labdarúgó Club
Belvárosi Női Labdarúgó Club Sportegyesület, Budapest
Sándorfalvi Utánpótlás Közhasznú Sport Egyesület
Kispesti Labdarúgásért Támogató Egyesület
Ceglédi VSE

Legfrissebb hírek

Zlatko Jovanovic három idény után távozik a Honvéd kosárcsapatától

Kosárlabda
1 órája

Két gyors gól után nem volt visszaút – Sárpátki Tamás

Jégkorong
1 órája

Kádár Tamás: Nem készített fel anno az NB I az európai futballra

Labdarúgó NB I
1 órája

Novemberben Budapesten lesz az Európai Ökölvívó-szövetség kongresszusa

Ökölvívás
1 órája

Szoboszlai Dominik is pályára lép a Red Bull Four 2 Score budapesti döntőjén

Minden más foci
1 órája

Tombolt a Verstappen-láz a nürburgringi 24 óráson

F1
1 órája

Két év múlva Reimsből rajtol a Tour de France mezőnye

Kerékpár
1 órája

ILCA Eb: Érdi Mária kilencedik az első nap után

Egyéb egyéni
2 órája
Ezek is érdekelhetik