Csehország: a nyelvtudás hiánya miatt nem kell az újoncnak a magyar védő

2010.07.11. 18:02
Címkék
A cseh első osztályú labdarúgó-bajnokság élvonalába most feljutott Hradec Králové együttese tesztelte az elmúlt napokban Tóth Mátét, a REAC 19 éves védőjét.

Tóth próbajátékon szerepelt a cseh együttesben, ahol az egyik felkészülési mérkőzésen, az MKS Czarni Zagan ellen 3–1-re megnyert találkozón gólt is szerzett.

A korábban az Arsenalnál is járó Tóth teljesítményével meggyőzte ugyan a klub vezetőit, ám mégsem szerződik Csehországba.

„Elégedettek voltunk a futballista teljesítményével, ám tény, hogy jelenleg a kezdőcsapatba még nem tudna bekerülni. Már csak azért sem, mert hiába beszél angolul és németül, csehül nem tudja megértetni magát a társakkal,a  védelemben pedig ez különösen fontos” – mondta Tóthról a csapat vezetőedzője, Václav Kotal.

A cseh klub tehát most nem kínál szerződést a magyar játékosnak, ám továbbra is figyeli a teljesítményét, és a vezetőedző szerint a télen akár vissza is térhetnek Tóth Máté igazolására.

Legfrissebb hírek

Anthony és Richarlison kimaradt, Neymar bekerült a brazil válogatott végleges vb-keretébe

Foci vb 2026
24 perce

Vojvoda Dávid elköszön a kosárlabdától; a Cube segítségével elemezzük az ETO FC futballját

E-újság
27 perce

Keddi sportműsor: kulcsfontosságú magyar–brit meccs a hoki-vb-n

Minden más foci
39 perce

Örömkönnyek a Rába partján – Bobory Balázs publicisztikája

Labdarúgó NB I
1 órája

Ha jön a kistesó, a futball megy… – Borbola Bence jegyzete

Labdarúgó NB I
1 órája

Jégkorong-vb: Finnország az Egyesült Államokat, Svájc a németeket ütötte ki

Jégkorong
1 órája

Pep Guardiola az idény végén távozik a Manchester Citytől – sajtóhír

Angol labdarúgás
1 órája

Újabb szöglet utáni gól, újabb győzelem: egy lépéssel közelebb került a bajnoki címhez az Arsenal

Angol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik