Ghána jutott csoportmásodikként tovább

Vágólapra másolva!
2010.01.19. 19:06
null
André Ayew döntötte el a továbbjutást (Fotó: Action Images – archív)
Címkék
Az Angolában zajló Afrikai Nemzetek Kupája utolsó B-csoportos mérkőzésén a sérült Michael Essien nélkül felálló ghánaiak 1–0-ra legyőzték a találkozó előtt a tabellán előttük álló Burkina Fasót. Sikerükkel a ghánaiak feljöttek a második helyre, így továbbjutottak. Ellenfelük a negyeddöntőben Angola lesz.

A sok – nemegyszer durva – szabálytalansággal tarkított mérkőzésen az első lehetőség Burkina Faso előtt adódott, Paul Koulibaly robogott el a bal oldalon, ám amikor a kapuhoz ért, és már lendítette volna lövésre lábát, Richard Kingson kivetődve felszedte a labdát.

Az első fél óra végén megszerezte a vezetést Ghána: a kifejelt labda Lee Addyhez került, ő továbbjátszotta Emmanuel Agyemang-Baduhoz, aki a jobb szélről középre ívelt, pont az ott helyezkedő André Ayew fejére, ő pedig 10 méterről a jobb alsó sarokba bólintott. 0–1

AYEW GYŐZTES GÓLJA
  
  



Négy perccel később a Burkina Fasó-iak veszélyeztettek: jobb oldali szabadrúgásnál Bakary Koné próbált akrobatikus mozdulattal – ollózva – gólt szerezni, balszerencséjére kísérlete lecsúszott, így a labda a kapu mellett hagyta el a játékteret.

A félidő hajrájában – a sormintát követve – a ghánaiak előtt adódott lehetőség, ám Asamoah Gyan nem tudta kapura stukkolni a felívelt labdát.

A szünet után, az 57. percben veszélyes helyről, a tizenhatos bal oldali csücskéről jött szabadrúgással Burkina Faso. A labda mögé Koné állt, jobblábas lövése elkerülte bal felső sarkot.

A 66. perctől már nem csak gól-, hanem emberhátrányban is voltak a „csődörök”: könyöklés miatt a játékvezető kiállította Gyant.

A ghánaiak a hajrában kétszer növelhették volna előnyüket, ám mindkét lehetőségüket elpuskázták: a 75. percben Haminu Dramani, nyolc perccel később Samuel Inkoom lőtt az oldalhálóba. Így maradt az egygólos Ghána-siker, amellyel a győztes csapat – Elefántcsontpart mögött – másodikként jutott tovább a negyeddöntőbe, és ott a házigazda Angola lesz az ellenfele.

Az már korábban eldőlt, hogy a B-csoport győztese – azaz Elefántcsontpart – Algériával játsszik. 

AFRIKAI NEMZETEK KUPÁJA
 B-CSOPORT, 3. FORDULÓ
 Ghána–Burkina Faso 1–0 (Ayew 30.)
A CSOPORT VÉGEREDMÉNYE 
1. Elefántcsontpart 2 1 1 3−1 4
2. Ghána 2 1 1 2−3 3
3. Burkina Faso 2 1 1 0−1 1
Togo nem állt ki a Ghána elleni meccsen, ezért kizárták.

 

Legfrissebb hírek

Itt az első NS-dokumentumfilm: Videoton 1985 – A magyar futball utolsó csodája; Kovács Zoltán visszatért Diósgyőrbe

E-újság
4 órája

Jönnek, dörömbölnek – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
4 órája

Diósgyőr: várépítés – Deák Zsigmond jegyzete

Labdarúgó NB I
4 órája

Keddi sportműsor: folytatódik a klub-vb, cselgáncs-vb Budapesten

Birkózás
4 órája

Giroud és Lloris sem tudta megállítani a Chelsea-t a klubvilágbajnokságon

Klub-vb
5 órája

Döntött a CAS, nem indulhat a Kl-ben az ír kupagyőztes

Európa-konferencialiga
6 órája

Bemutatták a Nemzeti Sport filmjét a 40 éve UEFA-kupa-döntős Videotonról

Labdarúgó NB I
6 órája

Vízilabda: csoportgyőztes a magyar csapat az U20-as vb-n

Utánpótlássport
7 órája
Ezek is érdekelhetik