„Elefántok” a „sivatagi rókák” ellen

Aranygeneráció. A név a megelőlegezett bizalom jele. A remény csalfa, így a józan ész diktálta mértékhez képest a valóságban lényegesen többször aggatják a jelzőt egy-egy korosztályra, pontosabban annak csapatára.

Elefántcsontpart, a kétségkívül zseniális Didier Drogba vezette együttes kapcsán a kérdés ugyanaz, mint minden sokra hivatott társaság esetében: beteljesíti-e sorsát, és a valóban „nagy” generáció (amely korosztályos szinten mellesleg nem nyert semmit...) tényleg aranyossá nemesül-e a most zajló 27. Afrikai Nemzetek Kupáján (ANK)? Az örökség nem nyomasztó, az „elefántok” felnőtt szinten először és eleddig utoljára 1992-ben jelentkeztek biccentésre érdemes eredménnyel, megnyerték a kontinenstornát.

A futballhistória megannyi „oxidálódott” aranygenerációt ismer, négy földrész tucatnál is több országa nevelt ki az ifi vagy junior korosztályokban eredményes csapatokat, amelyek aztán a „férfiak” között már elvétve villogtak. Uruguay válogatottjai a kilencvenes évek második felétől az utánpótlás-rendezvényeken a kerülendő csapatok kategóriájába tartoztak, Argentína képviselőire ugyanez érvényes – jelen időben is. Argentína 1993-ban, Uruguay 1995-ben nyert legutóbb Copa Américát...

Európai példát is könnyedén találunk a fenti tételre: az 1987-ben a chilei U20-as világbajnokságon az aranyig masírozó jugoszláv csapatot az állam polgárháborús szétszakadása fosztotta meg a kiteljesedéstől, és bár Portugáliát nem fenyegette efféle őrület, Luís Figo (1991-es U20-as vb-első) és kortársai számára a csúcsot a 2004-es Eb-ezüst jelentette.

Elefántcsontpartnak ideje bizonyítania: érdemes a megtisztelő minősítésre. Vasárnap este az ANK negyeddöntőjében Algéria jelenti az első tűzpróbát.