A címvédő készülhet a negyeddöntőre

Vágólapra másolva!
2010.01.16. 21:43
Címkék
Az Afrikai Nemzetek Kupája C-csoportjában Egyiptom Nigéria után Mozambikot is legyőzte. A 2–0-s siker azt jelenti, hogy a címvédő már két forduló után továbbjutott a csoportból, azaz biztosan ott lesz a negyeddöntőben.
Az ex-kispesti Genito erőfeszítései hiábavalónak bizonyultak, Mozambik kikapott (Fotó: Reuters)
Az ex-kispesti Genito erőfeszítései hiábavalónak bizonyultak, Mozambik kikapott (Fotó: Reuters)

Egyiptom számára egy újabb győzelem – az első fordulóban Nigériát verte meg 3–1-re Hasszan Sehata csapata – a továbbjutást jelentette volna, ám Mozambik nem ígérkezett könnyű ellenfélnek, és az első félidőben nem is kezdett rosszul a délkelet-afrikai válogatott.

Az esélyesebb egyiptomiak aztán egyre inkább belejöttek a játékba, de ez eredményességben nem mutatkozott meg, a szünetig nem látott gólt az Ombaka Nemzeti Stadion közönsége.

A pihenő után hamar változás állt be ezen a téren. A jobb oldalon felfutó Hoszni Abd Rabo lőtte középre laposan a labdát, amit aztán Dário Khan a saját kapujába továbbított. Öngól.

A kapott gólt követően a mozambikiaknak több helyzetük is volt, de az egyenlítés nem jött össze nekik – az 58. percben a korábbi kispesti és dunaújvárosi Miro a kapuba talált a másik ex-honvédos játékos, Genito átadása után, de lesen volt, így a Togót a tornán egyedül képviselő Kokou Djaoupe nem adta meg a találatot.

A mérkőzést aztán – csakúgy, mint Nigéria ellen – a csereként beállt Mohamed Nagui Geddo döntötte el, méghozzá remek megmozdulással: a negyedik válogatott fellépésén már harmadszor eredményes 26 éves csatár felpörgette a labdát magának, majd ballal 17 méterről kilőtte a jobb felső sarkot.

Több gól már nem esett, így a 2–0-ra nyerő címvédő két forduló után már biztos továbbjutónak számít, míg Mozambik csak abban az esetben lehet negyeddöntős, ha utolsó csoportmeccsén legyőzi Nigériát.

AFRIKAI NEMZETEK KUPÁJA 
C-CSOPORT, 2. FORDULÓ
Egyiptom–Mozambik 2–0 (Khan – öngól 47., Geddo 81.)
 A CSOPORT ÁLLÁSA
1. Egyiptom   2 2 –   –   5–1   6
2. Nigéria   2 1 –   1 2–3   3
3. Benin   2 –   1 1 2–3   1
4. Mozambik   2 –   1 1 2–4   1

 

Legfrissebb hírek

Bernie Ecclestone: Most már a Hungaroring a világ egyik legjobb pályája

F1
7 perce

Stratégiai megállapodást kötött a Team Bahrain Victoriousszal a magyar Team United Shipping főszponzora

Kerékpár
18 perce

Vizes vb: kínaiak nélküli dobogóval zárultak a műugróversenyek

Vizes vb 2025
44 perce

Vizes vb: Wladár Sándor átvette a zászlót

Vizes vb 2025
55 perce

Kós Hubert nyolcadik lett az 50 hát döntőjében – a vizes vb utolsó napjának történései

Vizes vb 2025
1 órája

Az újpesti Horváth Krisztofer Győrben is villanhat

Labdarúgó NB I
1 órája

Liga 2: rivális elleni döntetlennel kezdte az idényt a Sepsi OSK

Minden más foci
1 órája

Fury most megint azt mondja, nem bokszol többet – nem lesz harmadik meccs Uszik ellen

Ökölvívás
1 órája
Ezek is érdekelhetik