A negyeddöntőben az olaszokkal játszhatunk

Vágólapra másolva!
2009.10.05. 18:50
Címkék
Az olaszok a kétgólos Mattia Mustacchio vezérletével 3–1-re legyőzték a spanyolokat az egyiptomi U20-as világbajnokság első nyolcaddöntőjében. A 28. perctől 10 emberrel játszó spanyolok a 83. percben tizenegyest hibáztak 2–1-es állásnál.
Mustaccho két góljával eldöntötte a meccset (fotó: Reuters)
Mustaccho két góljával eldöntötte a meccset (fotó: Reuters)

Az U20-as labdarúgó-világbajnokság első nyolcaddöntőjében a tavalyi U19-es Európa-bajnokságon ezüstérmes, ám mostani csoportjából csak a harmadik helyen továbbjutó olaszok a saját négyesét hibátlan mérleggel, imponáló, 13-0-ás gólkülönbséggel záró spanyolokkal játszottak. A mérkőzés a mi szempontunkból is érdekes volt, ugyanis a találkozó győztesével játszik a holnapi cseh-magyar párharc továbbjutója.

A találkozó álmosan indult, az első félidő legfajsúlyosabb eseménye a 28. percben történt, amikor Alberto Botia kapott piros lapot. Korán emberelőnybe került tehát az olasz alakulat, de gólt nem sikerült szereznie, erejükből csupán néhány távoli lövésre futotta.

A 54. percben aztán Mattia Mustacchióhoz került egy kiugratás, ő pedig szép mozdulattal rúgta a labdát a hosszú sarokba. Hat minutummal később megduplázta előnyét az olasz csapat. Egy előreívelt labdára Andrea Mazzarani startolt rá, két spanyol védő is elvétette az indítást, a középpályás pedig közelről a kapuba rúgta a labdát.

Úgy tűnt, eldőlt a találkozó, de a spanyolok gyorsan visszajöttek a meccsbe. Michelangelo Albertazzi

buta módon visszahúzta ellenfelét a tizenhatoson belül, a megítélt tizenegyest pedig Aaron Niguez szemtelenül a kapuba emelte.

Az olaszok egy kapufával jelezték, hogy döntésre vinnék a meccset, de a spanyolok előtt még nagyobb gólszerzési lehetőség alakult ki a 83. percben. Bruscagin szabálytalankodott Niguezzel szemben a büntetőterületen belül, de a sértett kihagyta a második tizenegyesét, Vicenzo Fiorillo bravúrral védett.

A 87. percben aztán döntésre vitték a meccset az emberelőnyben játszó olaszok: Mustacchio viharzott el a bal szélen, és éles szögből sikerült elrúgnia labdát a kapus mellett, 3-1-re alakítva az állást.

Az eredmény már nem változott, elsőként tehát a csoportmeccsek során botladozó olaszok mentek tovább, és amennyiben sikerülne felülkerekednünk a holnapi mérkőzésen a csehek ellen, a tavalyi Európa-bajnokság elődöntőjéhez hasonlóan az olaszokkal találkozhatnánk.

A másik hétfői nyolcaddöntőben Dél-Korea 3–0-ra nyert Paraguay ellen. Az első félidő nem hozott gólt, a második játékrész első negyedórájában viszont az ázsiaiak kétszer is betaláltak, a 61. percben ráadásul Paraguay emberhátrányba is került. A végeredményt a duplázó Kim Min Vu állította be a 70. percben.

Dél-Korea a negyeddöntőben a Ghána–Dél-Afrika mérkőzés győztesével játszik majd.

U20-AS VILÁGBAJNOKSÁG 
NYOLCADDÖNTŐ
Olaszország–Spanyolország 3–1 (Mustacchio 55. és 87., Mazzarani 61., ill. Niguez 66. – 11-esből)
Paraguay–Dél-Korea 0–3 (Kim Bo Kjung 55., Kim Min Vu 60., 70.)
Legfrissebb hírek

Lezárult a sportállamtitkárság sportszervezői pályázata, országosan húsz szakember kezdheti meg a munkát

Egyéb egyéni
13 perce

Ovidiu Burca lett a Sepsiszentgyörgy új vezetőedzője

Minden más foci
41 perce

Juhász Dorka Sallai Roland klubtársa lesz – hivatalos

Kosárlabda
48 perce

Pogacar megnyerte, másnap átnevezték a versenyt

Kerékpár
55 perce

Boczkó Gábor: A négy érem jó eredmény

Egyéb egyéni
1 órája

Bejelentette új mesterét a Sevilla, a Celtic vinné a svédek budapesti gólszerzőjét – hétfői transzferhíradó

Minden más foci
1 órája

Hatalmas fordítások, parádés cserejátékosok – négy meccs után még nyílt az NBA döntője

Amerikai sportok
1 órája

Matías Almeyda személyében egy „trófeamágnes” lett a Sevilla új vezetőedzője

Spanyol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik