Varga Zoltán: a Fradi csak tesztcsapat, Koeman még nem bizonyított

Vágólapra másolva!
2009.02.20. 10:52
Kerüli a nyilvánosságot. Úgy van vele, inkább hagyják békén, már nincs semmi köze a magyar futballhoz – pedig Varga Zoltán, a Ferencváros egykori legendás nyolcasa nagyon is képben van. Hosszú ideje nem edzősködik, ám így is megvan a véleménye mindenről. Csütörtökön egy Király utcai sportboltban dedikálta közelmúltban megjelent könyvét, a Valahol mindig félúton című kötetet, s ennek kapcsán a Nemzeti Sportnak elárulta: készül a visszatérésre a magyar futballba.
Varga Zoltán ismét fiatalokat irányíthat
Fotó: Szabó Miklós (NS-archív)
Varga Zoltán ismét fiatalokat irányíthat
Varga Zoltán ismét fiatalokat irányíthat
Fotó: Szabó Miklós (NS-archív)
Varga Zoltán ismét fiatalokat irányíthat

– Látta Huszti Szabolcs gólját szerdán a VfB Stuttgart elleni UEFA-kupa-mérkőzésen?
– Láttam, és örültem, hogy Huszti Szabolcs így mutatkozott be a Zenitben – felelte Varga Zoltán. – Ugyanakkor féltem is, mert rossz döntésnek tartom az oroszországi szerződését. Láttam játszani a Hannoverben, ahol edzője olyan szabadsággal ajándékozta meg, amelyre neki, az ő játékstílusának szüksége van. Huszti Szabolcs nem az a nagy harcos, aki felszántja a pályát, le és föl robotol megállás nélkül. Márpedig azt gondolom, a Zenitnél ezt majd elvárják tőle, azaz ott messze nem lesz olyan szabad, mint a Bundesligában.

– No lám, a legendás pesszimizmus! Miért nem bízik benne, hogy Huszti Szabolcs sikeres lehet Szentpéterváron?
– Nem vagyok pesszimista, inkább realista: a magyar játékosnak nagyon nehéz dolga lesz, hi­szen Andrej Arsavintól kezdve jó néhány meghatározó futballista távozik a Zenittől, így lehet, hogy az újonc Huszti Szabolcstól várják, hogy rögvest húzóember legyen.

– Azért így is nagy dolog, hogy magyar futballistával kapcsolatban gólról, remek bemutatkozásról beszélhetünk. Korábban többször is nyilatkozta, hogy nem vagyunk sikeresek sem itthon, sem külföldön. Hát most Huszti Szabolcs, sőt Dzsudzsák Balázs, Hajnal Tamás és Juhász Roland is rácáfol erre.
– Vannak tehetséges futballistáink, amit korábban többször is hangsúlyoztam. Nem ezzel volt baj, sokkal inkább az akarati tényezőkkel. Tudja, mi a különbség egy német és egy magyar futballista között? Az, hogy a németeknek van akaraterejük és szorgalmuk, a mieinkből viszont hiányzik mindkettő.

– Mostanában megmozdulni látszik valami, legalábbis úgy tűnik, a magyar válogatott ismét a futball mellé állíthatja az embereket. Ezt is vitatja?
– Ne áltassuk már magunkat! Magyarországon mást sem csinálnak az emberek, mint ábrándoznak, álmokat kergetnek. Emlékszik, amikor a Lotthar Matthäus vezette válogatott győzött Németországban kettő nullára? Akkor szinte messiásként beszéltek a németről, én pedig nem győztem hangsúlyozni, hogy várjuk meg a tétmeccseket, mert ott dől el minden.

– Azaz… Nem bízik Erwin Koemanban?
– Miért bízzak benne? Eddig mit produkált? Majd akkor tapsolok neki, ha tétmeccsen legyőzi a svédeket, a portugálokat és a dánokat. Akkor igen, akkor azt mondom majd, hogy ő sikeres szakember. Csakhogy mindhárom ellenfél jobb nálunk, nekünk a negyedik helyet kell megcéloznunk a selejtezőcsoportban.


– Van némi ellentmondás a szavaiban: az előbb egyetértett azzal, hogy vannak jó futballistáink, most pedig…
– Nincs semmiféle ellentmondás, hiszen azt is mondtam, hogy óriási a lemaradásunk. Nézze meg Gera Zoltánt! Tehetséges labdarúgó, aki mostanra egyszerűen leült és elkedvetlenedett. Láttam az Izrael elleni felkészülési találkozót, és nekem úgy tűnt, hogy nincs benne motiváció. Amikor Lothar Matthäus a válogatottnál csapatkapitánnyá nevezte ki, lobogott benne a tűz, amely mostanra mintha kihunyt volna. Ettől függetlenül fontos láncszeme a nemzeti csapatnak, és én bizony Erwin Koeman helyében kipróbálnám őt a center posztján.

– Kikerülhetetlen téma a Ferencváros. Mostanság mi a véleménye Fradi-ügyekben?
A játékkal kapcsolatos kritikámról legyen elég annyi, hogy néhány percet láttam a televízióban a Ferencváros–REAC Ligakupa-mérkőzésből, aztán inkább elkapcsoltam. A véleményem nem változott a Fradival kapcsolatban: szerintem egyszerűen csak tesztcsapatnak használják hajdani klubomat az angolok. Mindenhonnan idehoznak ilyen-olyan futballistákat, aztán itt kipróbálják őket. Félek tőle, hogy még mindig az ingatlanszerzés a fő motiváció, és a szurkolók etetése, hogy majd a Bajnokok Ligájában indul a csapat. Ráadásul már nincs a Fradi mögött olyan erő, mint korábban – ne legyen igazam, de néhány éven belül újra elsüllyeszthetik a klubot.

– Semmi pénzért sem dolgozna már a futballban?
– Ha Németországba hívnának, gondolkodás nélkül mennék. Élvezettel nézem, ahogy Alex Ferguson a Manchesterben, Arsene Wenger az Arsenalnál hogyan sakkozik a remek játékosokkal, s hogyan dobja mély vízbe a sok tehetséges fiatalt. Ez az egyetlen út, amely járható a futballban. Én is erről papoltam mindig, de nem hagyták, hogy végigvigyem itthon. Ettől függetlenül mondom, hogy itt az idő, újra visszatérek a magyar futballba, hamarosan dolgozni kezdek – mégpedig Gyulán, ahol az egyik egyházi iskolában indul futballkollégium, amelynek szakmai igazgatója leszek.

A TELJES INTERJÚT ELOLVASHATJA A NEMZETI SPORT PÉNTEKI SZÁMÁBAN!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik