Dunga négy hónap után újra bizalmat szavazott Ronaldinhónak

Vágólapra másolva!
2009.01.26. 21:28
Dunga kihirdette a brazil válogatott Olaszország elleni felkészülési mérkőzésére készülő keretét. A szövetségi kapitány 2008 szeptembere után ismét behívta a Milan középpályását, Ronaldinhót, aki a selecao elmúlt három mérkőzését kihagyta. Amauri viszont továbbra sem került a nemzeti csapatba, mivel – Dunga szerint – a keret másik négy támadója jobb formában van nála.
Ronaldinho ismét magára öltheti a válogatott mezt
Fotó: Action Images (archív)
Ronaldinho ismét magára öltheti a válogatott mezt
Ronaldinho ismét magára öltheti a válogatott mezt
Fotó: Action Images (archív)
Ronaldinho ismét magára öltheti a válogatott mezt

A brazil válogatott február 10-én felkészülési mérkőzést játszik Olaszország ellen a londoni Emirates Stadionban. Dunga nem várt tovább, és hétfő este kihirdette a selecao 22 fős keretét a szövetségi kapitány szerint rendkívül nagy hagyományokkal bíró összecsapásra. A két nemzeti csapat 13. alkalommal mérkőzik meg az 1997-ben játszott 3–3-as döntetlen után.

„Az olaszok a hagyományaik és a futballistáik miatt tiszteletet érdemelnek, ellenük minden mérkőzés egy igazi döntőnek felel meg” – mondta Dunga a kerethirdetéskor.

A selecaóban újra helyet kapott a Milan klasszisa, Ronaldinho, aki legutóbb 2008 szeptemberében, a Bolívia elleni (0–0) vb-selejtezőn játszott a válogatottban.

„A legutóbbi, novemberi kerethirdetéskor Ronaldinho azt mondta, hogy szerepelni szeretne a válogatottban – mondta a kapitány. – Akkor még nem éreztem felkészültnek, de azóta bizonyította, hogy helye van a csapatban.”

Ronaldinhóval ellentétben Amauri továbbra sem kapott helyet a brazil válogatottban. A Juventus támadója egyelőre vár az olasz állampolgárságra, amit felesége segítségével kaphat meg. Ám a legutóbbi hírek szerint elképzelhető, hogy ez nem sikerül a csatárnak, és akkor az olasz válogatottban sem szerepelhet majd.

„Amaurit folyamatosan figyeljük, de a keretbe behívott négy támadó jelenleg jobb formában van, mint a Juventus csatára – mondta Dunga. – Természetesen továbbra is figyelemmel kísérjük a pályafutását.”

A selecao keretében egyébként első alkalommal szerepel a Fiorentina középpályása, Felipe Melo.

A BRAZIL VÁLOGATOTT KERET

Kapusok: Júlio César (Internazionale), Doni (AS Roma)
Védők: Maicon (Internazionale), Daniel Alves (FC Barcelona), Adriano Correa (Sevilla), Marcelo (Real Madrid), Lúcio (Bayern München), Luisao (Benfica), Juan (AS Roma), Thiago Silva (AC Milan)
Középpályások: Elano (Manchester City), Gilberto Silva (Panathinaikosz), Josue (WfL Wolfsburg), Anderson (Manchester United), Felipe Melo (Fiorentina), Júlio Baptista (AS Roma), Kaká (AC Milan), Ronaldinho (AC Milan)
Támadók: Luis Fabiano (Sevilla), Alexandre Pato (AC Milan), Robinho (Manchester City), Adriano (Internazionale)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik