Örökrangadó előtt: ismerős futballgondok tőlünk délkeletre

2008.10.28. 10:29
Címkék
Az előttünk álló hétvégén rendezik a bolgár bajnokság örökrangadóját, vagyis a két szófiai gigász, a Levszki és a CSZKA összecsapását. A rendszerváltás előtt még rendre zsúfolt telt ház látta e mérkőzéseket, de mára ez már megváltozott: harmad ház előtt, ráadásul állandó szurkolói balhéktól kísérve játsszák a derbiket.
Derbi nem múlik el balhé nélkül
Fotó: Action Images (archív)
Derbi nem múlik el balhé nélkül
Derbi nem múlik el balhé nélkül
Fotó: Action Images (archív)
Derbi nem múlik el balhé nélkül

Az elkötelezett Levszki-szurkoló, Georgi Zseljazkov több mint harminc éven keresztül minden derbin ott volt, ám most már nem mer kilátogatni a családjával. „Ez már háború. Egész életemben a Levszkinek drukkoltam, de nem fogok kimenni a gyerekeimmel, mert életveszélyes, ami a stadionokban folyik ezeken a meccseken.”

A 44 éves Zseljazkov nincs egyedül, több ezer másik rajongó is hasonló indokkal marad távol. A 44 ezer férőhelyes Vaszil Levszki Nemzeti Stadionba legjobb esetben is 15 ezer nézőt várnak, ami messze nem éri el a „békeidőkben” megszokott telt házas látogatottságot.

Mostanában szinte üdítő kivételnek számít, ha egy-egy derbi alkalmával csak a találkozó után és csupán egy picit verik össze egymást a két csapat fanatikusai, így aztán nem csoda, hogy fogynak a meccsre járók.

„Több oka is van, hogy már nem olyan magas a nézőszám a derbiken, és természetesen ezek között a nézőtéri erőszak is ott van sajnos. Emellett azért meg kell említeni azt is, hogy az utóbbi években hiányoznak a csapatokból az igazán nagy egyéniségek, akik miatt érdemes lenne kilátogatni a mérkőzésre” – mondta a bolgár profiliga elnöke, Valentin Mihov.

A Levszki–CSZKA meccseket sokáig egészen különleges hangulat jellemezte, az 1989-es rendszerváltás óta azonban fokozatosan elharapódzott a lelátói agresszió, így egyre többen inkább csak tévén nézik meg az összecsapást.

A bolgár futball presztízsének visszaesésében jelentős szerepet játszott az is, hogy játékvezetőket vesztegettek meg, bundabotrány tört ki, ráadásul a CSZKA-t még a Bajnokok Ligájából is kizárták az adósságai miatt.

„Létesítményeink állapota távol áll az ideálistól, így aztán csökken a nézőszám. Javítanunk kell ezen, és nyilván jelentős állami segítségre lesz szükségünk. Ehhez muszáj összefogni, úgy a különböző támogatókkal, mint a szurkolókkal, akiket kicsit újra kell nevelnünk. Csak így lehet a nézőket visszacsalogatni a stadionokba” – fogalmazott Mihov.

Ha ehhez még hozzátesszük, hogy a futballszerető bolgár állampolgárok alig 3400 magyar forintnak megfelelő havi előfizetési díjért minden hétvégén a világ legrangosabb bajnokságainak – Anglia, Spanyolország, Olaszország, Hollandia, Portugália, Oroszország, sőt még Brazília élvonalának is – legnagyobb rangadóit nézhetik meg élőben, nyugodtan mondhatjuk az itthoni futballhelyzetre vonatkoztatva: ismerős...
Legfrissebb hírek

Pénteki sportműsor: Puskás Akadémia–ETO FC és Ferencváros–Diósgyőr az NB I-ben

Minden más foci
56 perce

50 nap múlva BL-döntő a Puskásban!; Tóth Balázs: Jó lenne szintet lépni

E-újság
1 órája

Férfi kosár Euroliga: Isztambulban nyert a Real Madrid, négy csapat már biztosan negyeddöntős

Kosárlabda
1 órája

Videó: VAR-ozás után adták meg Mocsi gólját, simán nyert a Rizespor

Légiósok
1 órája

Semmi sem lehetetlen – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
1 órája

Melbourne-i időutazás – Kő András publicisztikája

Egyéb egyéni
1 órája

Ollie Watkins duplázott Bolognában; a Porto elképesztő öngól miatt nem győzött az El-negyeddöntő első meccsén

Európa-liga
1 órája

A Palace, a Mainz és a Sahtar is kapott gól nélkül nyert odahaza a Kl-ben

Európa-konferencialiga
1 órája
Ezek is érdekelhetik