Kína: Ázsiában megkezdődött a robotfoci világbajnokság

2008.07.17. 20:18
Címkék
Világbajnokság kezdődött a héten Kínában - a robotok számára. A kelet-kínai Szucsou (Suzhou) városában háromszáz csapat indult a nagy versenyen, valamennyi elektronikusan rúgja a labdát mérnökedzőinek ellenőrzése alatt.
A keddtől vasárnapig tartó vetélkedőre 30 országból érkeztek robotok. A résztvevők, akik maguk tervezik és építik meg csapataikat, főleg az egyetemek kutatói és diákjai közül kerülnek ki. A csapatok ma legalább 2 és maximum 6 csökkentett méretű robotból állnak, és kicsinyített a pálya is. A robotok nem távirányítással rúgják a bőrt, képesnek kell lenniük az önálló mozgásra, helyzetfelismerésre, passzolásra, cselezésre és persze góllövésre.A Robocup vetélkedőket 1993 óta rendezik meg azzal a céllal, hogy fejlesszék a mesterséges intelligenciát és a robotikát. Az első versenyt 1997-ben Japánban, a robotika egyik fellegvárában rendezték meg.A versenyek egyelőre csak a szakértőkben keltenek lelkes érdeklődést, azonban a robotikusok merész álmai szerint 2050-ig tudományuk olyan viharosan fejlődik majd, hogy az androidok világbajnok fociegyüttese kiállhat a Rimet-kupát kivívó igazi labdarúgó világbajnok csapat ellen is. Már csak 42 évet kell várni.
Legfrissebb hírek

Kilenc góllal legyőzte Hollandiát a magyar férfi vízilabda-válogatott

Vízilabda
5 perce

A szünetig maradt az egygólos egyiptomi előny

Foci vb 2026
12 perce

Hamiltont és a riválisokat is meglepte a Ferrari erős tempója Silverstone-ban

F1
12 perce

Csapatidőfutammal kezdődik az idei Tour de France

Kerékpár
26 perce

Szép fejes góllal szerzett vezetést Egyiptom – videó

Foci vb 2026
34 perce

Női kosárlabda: Franciaországban folytatja Papp Klaudia

Kosárlabda
34 perce

Máris megszületett az Ausztrália–Egyiptom meccs első gólja

Foci vb 2026
45 perce

Trükkök, hogy minél kevesebb súlyt cipeljünk a túrahátizsákban

Csupasport
1 órája
Ezek is érdekelhetik