Az osztrák Salzburg labdarúgóklub ma bejelentette, hogy Giovanni Trapattoni vezetőedző a szezon végén elhagyja a csapatot, és az ír válogatott szövetségi kapitánya lesz. Wals-Siezenheim-iek azt is közölték, hogy az olasz szakember kétéves szerződésben egyezett meg az Ír Labdarúgó-szövetséggel (FAI).

Action Images
Karakteres szövetségi kapitányuk lesz az íreknek

Action Images
Karakteres szövetségi kapitányuk lesz az íreknek
Immár gyakorlatilag bizonyos, hogy Giovanni Trapattoni vállalja az ír labdarúgó-válogatott vezetését.
A Red Bull Salzburg osztrák klub – amelynél Trap jelenleg vezetőedző – már bejelentette, hogy a mester távozik, és két évig a szigetország nemzeti együttesének szövetségi kapitánya lesz.
Ír oldalról várhatóan szintén még szerdán megerősítik a hírt, miután befejeződött a szövetség elnökségének ülése.
„Búcsúajándékként szeretném megnyerni az osztrák bajnoki címet” – idézte Trapattonit a klub hivatalos internetes oldala (www.redbulls.com).
A 68 éves szakvezetővel a Salzburg az előző szezonban is aranyérmes lett.
Az Irish Independent című lap értesülése szerint Trapattoni évente kétmillió eurót keres majd ír kapitányként.
Giovanni Trapattoni a Juventusszal hatszor, az Interrel egyszer nyerte meg az olasz bajnokságot, Németországban a Bayern Münchennel, Portugáliában a Benficával, Ausztriában pedig a Salzburggal is aranyérmes lett.
A Juvéval 1985-ben BEK-et, 1984-ben KEK-et, 1977-ben és 1993-ban UEFA-kupát nyert, közben az UEFA-kupában 1991-ben az Interrel is első lett.
Legfrissebb hírek

Máris megvan Redzic Damirék új edzője – hivatalos
Minden más foci
2026.02.18. 09:52

Miért választotta Redzic Damir a Salzburgot?
Minden más foci
2026.02.05. 17:42

A Salzburg sportigazgatója Redzicről: Gyors és tanulékony!
Légiósok
2026.02.04. 10:10

Redzic Damir Salzburgban folytatja – hivatalos
Légiósok
2026.02.03. 18:09

NS-infó: Redzic Damir a Salzburg játékosa lehet
Légiósok
2026.01.30. 07:36

A Puskás Aréna fantomja – Troy Parrott-portré
Képes Sport
2025.11.23. 12:50
Ezek is érdekelhetik

