A házigazda sikere az U21-es labdarúgó Európa-bajnokságon

Vágólapra másolva!
2007.06.23. 22:43
Hollandia nyerte az U21-es labdarúgó Európa-bajnokságot, miután a groningeni döntőben 4-1-es győzelmet aratott Szerbia együttese felett. Foppe de Haan együttese végig jobb volt, Kolarov kiállítása után pedig végképp fölénybe került.
Az első gól előtti pillanat: Bakkal mellre veszi a labdát, majd a szerb hálóba gurít
Reuters
Az első gól előtti pillanat: Bakkal mellre veszi a labdát, majd a szerb hálóba gurít
Az első gól előtti pillanat: Bakkal mellre veszi a labdát, majd a szerb hálóba gurít
Reuters
Az első gól előtti pillanat: Bakkal mellre veszi a labdát, majd a szerb hálóba gurít

Az U21-es Európa-bajnokság döntőjében a házigazda Hollandia Szerbia együttesével mérte össze erejét. Foppe de Haan együttese aktívan kezdett, az elején azonban Rigters beadásából Drenthe nem találta el a kaput.

A 17. percben már megszerezte a holland együttes a vezetést, Daniël de Ridder gyönyörűen nyúlt alá a labdának, Bakkal mellre vette középen a játékszert, távol tartotta Rukavinát, majd a bal sarokba helyezett.

Bár fölényben játszott a holland együttes, szerencséje is volt, ugyanis Waterman kapus két bizonytalanságát is megúszta kapott gól nélkül. A derék hálóőr ugyanis először egy szögletnél számította el magát csúnyán, a berobbanó Tosics azonban kapu mellé bólintott. Később Kolarov szabadrúgása szállt át a feje fölött, de a labda a kapufáról a kezébe pattant.

A másik oldalon De Ridder előtt is hatalmas lehetőség nyílt, de tiszta helyzetben csúnyán Kahriman kapuja fölé lőtt.

A második játékrészben is próbálkoztak a hollandok, és ez a 60. percben góllá is érett: egy jobb oldali beadás után nem tudtak felszabadítani a szerb védők, Babel gyorsan eszmélt, és 12 méterről a jobb sarokba lőtt.

Két perc múlva ráadásul tíz emberre fogyatkozott a szerb csapat, Kolarov söpörte el Babelt, a szlovén Damir Skomina játékvezető pedig kiállította a ballábas játékost.

Babel meggyógyult, és ezt a 65. percben remek passzal vétette észre. Labdájával a leshatáron kiugró Ritgers meglódult, és esélyt sem hagyott Kahrimannak.

Babellel továbbra sem bírtak a védők, a 71. percben Ivanovics buktatta a tizenhatoson belül, a labdát a sértett azonban nem tudta a hálóba vágni: a jobb sarokra tartó félmagas lövést Kahriman szögletre tolta.

A folytatásban a hollandok több nagy helyzetben sem koncentráltak eléggé, a szerbek azonban egy ellentámadásból váratlanul gólt szereztek: a csereként beállt Mrdja egy bal oldali beadást bólintott a jobb sarokba.

A hajrában még Bruins váltott közvetlen közelről gólra egy De Ridder-beadást, a holland válogatott így végül 4-1-re nyerte a groningeni finálét.

U21-es Európa-bajnokság

DÖNTŐ
Hollandia-Szerbia 4-1
G: Bakkel (16.), Babel (61.), Rigters (66.), Bruins (87.) ill. Mrdja (79.)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik