Franciaország: Cacapa megkapta az állampolgárságot

2006.10.05. 19:23
Címkék
Megkapta a francia állampolgárságot Claudio Cacapa (képünkön), az Olympique Lyon brazil labdarúgója. "Nagyon elégedett vagyok, hiszen így már a fiam is kettős állampolgár" - nyilatkozta a brazil nemzeti tizenegyben öt alkalommal szereplő védő.

A 184 centiméter magas, 77 kilogrammos védő 1976. május 29-én Lavras (Brazília) látta meg a napvilágot. Profi pályafutását az Atlético Mineiro színeiben kezdte meg, ahol az első két szezonban még a kiegészítőemberek közé sorolták - előbb hat, majd tizenöt alkalommal léphetett pályára -, ám azt követően alapember lett, másfél idényen keresztül.

Hat évvel ezelőtt úgy gondolta: eljött a légióskodás ideje és 2000-ben Lyonba költözött. Bemutatkozására 2001. február 17-én a Toulouse elleni 1-1-s döntetlennel végződött találkozón került sor.

Az első két idény az ismerkedéssel telt - micsoda véletlen, előbb hat, illetve a rákövetkező szezonban tizenöt találkozón bizonyíthatott -, majd stabil játékossá nőtte ki magát az legutóbbi öt bajnokságot megnyerő lyoni gárdában.
Legfrissebb hírek

A magyar női futsalválogatott ismét kikapott az olaszoktól

Magyar válogatott
1 perce

Harmadszor nyerte meg a Békéscsaba a női röplabda Magyar Kupát

Röplabda
15 perce

Három tizenegyesből kettőt berúgott, s így kétgólos hátrányból nyert a BVB

Német labdarúgás
17 perce

Az Everton fontos meccset nyert a Chelsea ellen

Angol labdarúgás
22 perce

Több mint 22 ezren tekintették meg szombaton a Bajnokok Ligája trófeáját a Puskás Arénában

Bajnokok Ligája
42 perce

A Cremonese 15 forduló után újra bajnokit tudott nyerni; ötgólos meccset húzott be a Milan

Olasz labdarúgás
51 perce

Négy arany maradt a hazai ringben a Bocskai István-emlékversenyen

Ökölvívás
56 perce

Öt góllal kikapott az Odensétől, nagy bravúr kellene a DVSC-nek a női kézi BL-ben a negyeddöntőhöz

Kézilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik