Brazília: újabb edzőt fogyasztott el a Fluminense

2006.08.08. 09:36
Címkék
Ebben az évben már a harmadik edzőjét rúgta ki a brazil Fluminense labdarúgócsapata. Az aktuális trénernek, Oswaldo Oliveirának (képünkön) hétfőn kellett távoznia, miután a Flu 3-0-s vereséget szenvedett a Ponte Preta együttesétől a bajnokság 15. fordulójában.
A vasárnapi vereséget egy kiesés ellen küzdő gárda mérte a Fluminensére, ráadásul a Ponte Preta fél kezdőcsapata gyomorfertőzés miatt hiányzott, és a győzts csapat második félidő közepétől emberhátrányban játszott.

"Az utóbbi időszak eredményei és a csapatra nehezedő nyomás miatt döntöttünk így" – közölte a klub hivatalos internetes oldalán Tote Menezes elnök.

A Fluminense a mostani vereség ellenére hatodik a bajnoki tabellán, és csak öt pont a hátránya az éllovas Sao Paulo előtt. A sorozat még a félidejénél sem tart.

A menesztett Oliveira elmondta: meglepte a döntés.

"Jobb állapotban hagyom itt a csapatot, mint amilyen helyzetben átvettem – jelentette ki. – Amikor megérkeztem, apátia uralkodott, a játékosok motiválatlanok és bátortalanok voltak. Ma más a helyzet."

A Fluminensénél az idény elején Ivo Worthman ült a kispadon, ő hat hét után távozott. Paulo Campos követte, akinek öt mérkőzés jutott, majd következett Oliveira. Az ő pótlását most házon belülről oldották meg: a vezetőedzői feladatokat Josue Teixeira, az edzői stáb tagja látja el.

Az idény kezdete őt a brazil bajnokságban eddig 26 edzőcserét jegyeztek fel.
Legfrissebb hírek

Kovacevic bombagólja ellenére csak egy pontot szerzett az FTC Kisvárdán

Labdarúgó NB I
5 perce

MotoGP: Marco Bezzecchi győzött a Brazil Nagydíjon is

Egyéb autó-motor
7 perce

La Liga: Real Madrid–Atlético Madrid

Spanyol labdarúgás
22 perce

Ovecskin megszerezte az 1000. gólját az NHL-ben

Amerikai sportok
25 perce

Jégkorong: ezüstérmes az Újpest az U18-as osztrák bajnokságban

Utánpótlássport
31 perce

Férfi röplabda: a MÁV Előre nyerte meg a rangadót és az alapszakaszt

Röplabda
43 perce

Soványka siker a Rayo ellen, hétpontosra hízott a Barca előnye

Spanyol labdarúgás
44 perce

Női kézi El: három magyartól négy gól a Thüringenben

Kézilabda
52 perce
Ezek is érdekelhetik