UEFA: sorsolnak a kupákban

2005.12.15. 23:30
Címkék
Pénteken a svájci Nyonban tartják a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének, valamint az UEFA-kupa egyenes kieséses szakasza első két fordulójának sorsolását.

A BL-ben a csoportelsők a csoportmásodikokkal találkoznak, azonos nemzetbeliek és egy csoportból érkezők nem kerülhetnek össze, az első mérkőzéseket a másodikként továbbjutó gárdák otthonában rendezik. A második számú sorozatban a csoportelsők a csoportharmadikokkal találkoznak, a másodikok pedig a BL-ből érkező nyolc alakulatból kapnak riválist.

Tv: az Eurosport 12 órától a BL, 13 órától pedig az UEFA-kupa sorsolását közvetíti élőben

Szavazás

Mely' csapat nyeri a BL-t?



Legfrissebb hírek

Ázsiai Játékok: ezüstérmes az afgán kerékpárosnő, aki férfinak álcázta magát

Kerékpár
17 perce

MotoGP: a Balaton Park változatlanul készen áll

Egyéb autó-motor
27 perce

Fejes Dániel: Úgy készülhetek egy hazai vb-re, hogy címvédő vagyok

Kajak-kenu
50 perce

A játékvezetői testület szerint jogtalan volt a Sunderland Arsenal elleni tizenegyese

Angol labdarúgás
53 perce

18 évesen a válogatott kezdőcsapatában – interjú Csereklye Zsófiával

Képes Sport
54 perce

Az UEFA elnöke az Infantino-tervről: Szétzilálta a világ futballjának egységességét

Minden más foci
1 órája

Ökölvívó Eb: a négy között is nyert, döntős Hámori Luca

Ökölvívás
1 órája

Gyász: elhunyt Konkoly Tamás, a Győri ETO korábbi kézilabdázója

Kézilabda
1 órája