Labdarúgás: a rasszizmus elleni fellépésre szólít fel az UEFA

2005.12.13. 19:53
Címkék
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) figyelmeztette a tagországaiban működő klubokat és a nemzeti bajnokságok szervezőit, hogy adott esetben szankciókat alkalmaz ellenük, ha a mérkőzéseken rasszista rendbontást vagy ilyen megnyilvánulásokat tapasztal.
illusztráció
illusztráció

Lars-Christer Olsson, az UEFA ügyvezető igazgatója azt szeretné elérni, hogy a nemzeti bajnokságokban a következő idénytől vezessenek be rasszizmusellenes intézkedéseket, és azokhoz kemény büntetéseket rendeljenek.

"A legkeményebb szankciókat kell alkalmaznunk, végső esetben a bajnokságból való kizárásról is szó lehet – mondta Olsson. – Nem csak az UEFA által rendezett sorozatokról van itt szó, ezeknek a nemzeti bajnokságokban is érvényt kell szerezni."

Mint ismeretes, a Magyar Labdarúgó-szövetségnek (MLSZ) éppen a közelmúltban kellett foglalkoznia ezzel a kérdéssel, miután előbb az Újpest–MTK, majd a Bp. Honvéd–MTK mérkőzéseken is antiszemita bekiabálások és sértések hangzottak el a közönség soraiból.

Az MLSZ figyelmeztette a játékvezetőket, hogy ilyen esetekben először meg kell szakítaniuk a mérkőzést, és ha ettől sem javul a helyzet, akkor le kell fújniuk a meccset, ellenkező esetben akár a bírói keretből is kizárhatják őket.
Legfrissebb hírek

Közel lehet a búcsú, Christian Eriksen távozott a Wolfsburgtól

Német labdarúgás
12 perce

Los Angelesig Tóth Dávid marad a kajakosok szövetségi kapitánya

Kajak-kenu
20 perce

Zemplén-rali: bajnokavatás Szerencsen és környékén november elején

Egyéb autó-motor
58 perce

Antonelli a vb-cím felé robog, Verstappen Azerbajdzsánban térhet vissza a dobogó tetejére

F1
59 perce

Ázsiai Játékok: ezüstérmes az afgán kerékpárosnő, aki férfinak álcázta magát

Kerékpár
1 órája

MotoGP: a Balaton Park változatlanul készen áll

Egyéb autó-motor
1 órája

Fejes Dániel: Úgy készülhetek egy hazai vb-re, hogy címvédő vagyok

Kajak-kenu
2 órája

A játékvezetői testület szerint jogtalan volt a Sunderland Arsenal elleni tizenegyese

Angol labdarúgás
2 órája