"Tippmixbotrány" Finnországban is

2005.12.12. 15:11
Címkék
Számos a finn bajnokságban szereplő labdarúgó fogadott el pénzt azért, hogy vesztésre játsszon csapata bajnoki meccsein - értesült az Ilta-Sanomat finn napilap.
Az újság megszólaltatott egy név nélkül nyilatkozó első osztályú labdarúgót, aki elárulta, hogy legalább három éve folyik az a gyakorlat, hogy a feltűnés elkerülése érdekében a kevésbé fontos meccseket megveszik a nagy tétekben utazó szerencsejátékosok."Évek óta kapok pénzt néhány mérkőzésért, és nem én vagyok az egyetlen. Legalább két másik labdarúgóról tudok más csapatokból" - árulta el a névtelen focista. "Olyan meccsekért azonban, amelyeknek volt valami tétje a csapatom számára, soha nem fogadtam el pénzt."A finn ladarúgó-szövetség részéről egy közleményben úgy nyilatkoztak, hogy nem tudnak a bundákról, de mindenben segítik majd a rendőrség munkáját, hogy kivizsgálják az esetet.A meccsek megvételének gyanúja azt követően merült fel Finnországban, hogy az első osztályban július 7-én az Allianssi 8-0-ra kikapott a Haka Valkeakoski együttesétől egy nagy összegű fogadásokat vonzó meccsen.
Legfrissebb hírek

Közel lehet a búcsú, Christian Eriksen távozott a Wolfsburgtól

Német labdarúgás
7 perce

Los Angelesig Tóth Dávid marad a kajakosok szövetségi kapitánya

Kajak-kenu
15 perce

Zemplén-rali: bajnokavatás Szerencsen és környékén november elején

Egyéb autó-motor
53 perce

Antonelli a vb-cím felé robog, Verstappen Azerbajdzsánban térhet vissza a dobogó tetejére

F1
54 perce

Ázsiai Játékok: ezüstérmes az afgán kerékpárosnő, aki férfinak álcázta magát

Kerékpár
1 órája

MotoGP: a Balaton Park változatlanul készen áll

Egyéb autó-motor
1 órája

Fejes Dániel: Úgy készülhetek egy hazai vb-re, hogy címvédő vagyok

Kajak-kenu
2 órája

A játékvezetői testület szerint jogtalan volt a Sunderland Arsenal elleni tizenegyese

Angol labdarúgás
2 órája