AS Monaco: Guidoliné a kispad

Vágólapra másolva!
2005.10.04. 13:23
Címkék
A francia élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban tíz fordulót követően szerzett tizennégy pontjával a tizenegyedik helyen álló AS Monacótól már szeptemberben elköszönt a csapattal 2004-ben a Porto ellen még Bajnokok Ligája döntőben szerepelt vezetőedző, Didier Deschamps.
Helyét ideiglenesen Jean Petit foglalta el, most viszont sor kerülhet a végleges megoldásra: francia és olasz lapértesülések szerint ugyanis a kispadot az olasz Francesco Guidolin (képünkön) foglalja el.

A Monaco idejekorán kiesett a Bajnokok Ligája küzdelmeiből - a spanyol Real Betis ejtette ki őket 3-2-s összesítéssel közvetlen a főtáblára kerülésért -, de az UEFA-kupában még áll, legutóbb az első fordulóban a holland Willem II együttesét búcsúztatták.

Jean Petitvel a kispadon a gárda megemberelte magát a bajnokságban: a gyatra rajtot követően kétszer nyertek, egy alkalommal döntetlent játszottak, lehet mire alapozni tehát a folytatást. Három forduló alatt szerezte annyi pontot, mint előtte hét alatt.

Az ötvenéves Francesco Guidolin játékosként több helyen megfordult, az élvonalban azonban csak a Veronában színeiben lépett pályára.

Edzőként eddig olasz középcsapatoknál vállalt állást: irányította a Vicenza, a Bologna, az Udinese és a Palermo szakmai munkáját is.

Legfrissebb hírek

Damir Krznar: Harcosokat akarok látni a pályán; Boczkó Gábor szerint a jó vb-szerepléshez rendet kell rakni a fejekben

E-újság
2 órája

Szombati sportműsor: folytatódik a klub-vb, meccset játszanak férfi pólósaink, döntők a kajak-kenu Eb-n

Birkózás
2 órája

Pénzgyár lehet a Lakersből – Moncz Attila publicisztikája

Amerikai sportok
2 órája

Holloway ismét kikapott, óriási futás női 100 m gáton és férfi 1500-on Párizsban

Atlétika
2 órája

Zubimendi egy lépésre az Arsenaltól, a Bournemouth ismét elutasította a PSG ajánlatát

Minden más foci
3 órája

Vízilabda: bronzéremért játszik a magyar férficsapat az U20-as vb-n

Utánpótlássport
3 órája

Hatperces rövidzárlat okozta a Chelsea vesztét Philadelphiában, a Flamengo az első nyolcaddöntős

Klub-vb
3 órája

Női kosár Eb: a csehek és a belgák újra nyertek, ott vannak a negyeddöntőben

Kosárlabda
3 órája
Ezek is érdekelhetik