És mégis imádják Zizout

CSILLAG PÉTERCSILLAG PÉTER
Vágólapra másolva!
2006.07.12. 00:57
Címkék
Mi hangozhatott el Marco Materazzi szájából a vb-döntő 110. percében, amely után a búcsúmecscsét játszó Zinedine Zidane olyannyira elvesztette a fejét, hogy az olasz védő mellkasába fejelt? Az egész világot foglalkoztató kérdésről nyilatkozott már Materazzi, Jacques Chirac, sőt Zizou édesapja is, ám egyvalaki még mindig hallgat, mint a sír: maga a tettes.
Zinedine Zidane botránnyal a háta mögött lépett le a futball színpadáról
Zinedine Zidane botránnyal a háta mögött lépett le a futball színpadáról
Reuters
Zinedine Zidane botránnyal a háta mögött lépett le a futball színpadáról
Zinedine Zidane botránnyal a háta mögött lépett le a futball színpadáról
Zinedine Zidane botránnyal a háta mögött lépett le a futball színpadáról
Reuters
Zinedine Zidane botránnyal a háta mögött lépett le a futball színpadáról

A La Gazzetta dello Sport című olasz sportnapilap keddi számában idézi Marco Materazzit, aki bevallotta: valóban tett sértő megjegyzést a franciák csapatkapitányára. A védő ugyanakkor azt is leszögezte, hogy a kezdeményező fél nem ő, hanem Zinedine Zidane volt, aki az egész meccsen „szuperarrogáns” módon viselkedett. Az olasz játékos a következőképpen emlékszik a történtekre: „Egy pillanatra megfogtam a mezét, mire ő felém fordult, megvető tekintettel végigmért, majd azt mondta: «Ha tényleg kell a dressz, majd a meccs után megkaphatod!» Erre én valóban egy sértéssel válaszoltam, ám nem durvábbal, mint amilyenből tucatnyi elhangzik egy-egy mérkőzésen.”

Arra a felvetésre, hogy vajon tényleg terroristának nevezte-e a franciát, így válaszolt: „Biztos, hogy nem használtam ezt a kifejezést, hiszen azt sem tudom, mit jelent. Számomra az egyetlen terrorista ez a kislány” – mutatott rá a repülőgépen mellette alvó tíz hónapos gyermekére az olasz védő, jelezve, hogy tényleg nincs tisztában a fogalommal. Az „anyázós” változatot pedig kikéri magának, mondván: „Zidane anyját nem említhettem, hiszen számomra egy édesanya mindig szent.”

A franciák ma már viccet csinálnak a durvaságból: Jacques Chirac államfô az általa is zseninek tartott sztárnak elnézi a lefejelést ? legalábbis az interneten keringô montázs szerint
A franciák ma már viccet csinálnak a durvaságból: Jacques Chirac államfô az általa is zseninek tartott sztárnak elnézi a lefejelést ? legalábbis az interneten keringô montázs szerint
A franciák ma már viccet csinálnak a durvaságból: Jacques Chirac államfô az általa is zseninek tartott sztárnak elnézi a lefejelést ? legalábbis az interneten keringô montázs szerint
Marco Materazzi érvét erősítheti, hogy az Inter játékosa tizennégy éves korában elveszítette a mamáját. A mindig kíváncsi angol sajtót azonban ez a tény sem hatotta meg, az egyik legnevesebb bűnügyi szakértő, Jessica Rees segítségével igyekeztek az ügy végére járni. A képkockákat elemezve végül megalkották az eddigi legcifrább verziót: állításuk szerint az olasz hátvéd Zinedine Zidane anyját egy prostituált terroristának nevezte, megspékelve egy durva kötőszóval.

Természetesen az ügy élénken foglalkoztatja a francia közvéleményt is, amelynek figyelmét csak a válogatott hazatérése tudta elvonni néhány órára a Zidane-ügyről. Jacques Chirac köztársasági elnök meghívta ebédre a csapatot; üdvözlőbeszédében méltatta a gárdát, majd Zinedine Zidane-hoz fordulva így szólt: „Ön egy virtuóz, a labdarúgás zsenije, emberként pedig érző, ugyanakkor eltökélt és határozott lény. Ezért csodálja és imádja Franciaország!”

Egy felmérés szerint honfitársainak több mint fele már megbocsátott Zizounak elhamarkodott tettéért, és a franciák hatvankét százaléka továbbra is példaképként tekint a klasszisra, habár a berlini fejelést ők is méltatlannak tartják a nagyszerű játékoshoz. Hetvennyolc százalékuk azzal is egyetért, hogy a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) Zinedine Zidane-t választotta meg a világbajnokság legjobbjának. A szponzorok is további támogatásukról biztosították a bűnöst: a Danone, a Generali és az adidas is közölte, megerősíti az aranylabdás klasszissal korábban megkötött szerződését.

Raymond Domenech posztja megingathatatlan

A remek világbajnoki teljesítmény jó ajánlólevélnek bizonyult a szövetségi kapitány, Raymond Domenech számára, ugyanis a Francia Labdarúgó-szövetség elnöksége vele képzeli el a folytatást. A részletekről egyelőre nem állapodtak meg a felek, de az már bizonyos, hogy az 54 éves szakvezető a 2008-as Európa-bajnokságig folytathatja a két éve megkezdett munkát.
Az pedig természetes, hogy az algériai származású, de mar-seille-i születésű játékost elsők között édesapja vette védelmébe.

„Akadnak a vasárnapi jelenetnél sokkal súlyosabb dolgok is a világban, elég arra gondolni, hogy mi folyik éppen Irakban – figyelmeztetett Smail Zidane, majd sóhajtva hozzátette: – Hogy meg tud változni az élet egy pillanat alatt!”

A FIFA eközben Zinedine Zidane kiállításával kapcsolatban közölte, hogy a mérkőzésen negyedik játékvezetőként tevékenykedő Luís Medina Cantalejo saját szemével látta a fejelést, mielőtt szólt az első számú bírónak, Horácio Elizondónak. Ezzel cáfolják azt az állítást, mely szerint a spanyol segítő a stadion kivetítőjén mutatott visszajátszás nyomán jelzett volna az adó-vevőn keresztül kollégájának.

A labdarúgás legfőbb irányító szervezete egyébként azt is bejelentette, hogy a kiállítást megelőző jelenetet tüzetesen megvizsgálják majd.

A kérdés már csak az, vajon hány meccsre tiltják el a pályafutását lezáró Zidane-t...

NS-bennfentes: a játékos nem gép

„Egy-egy meccs hevében azért elég messzire el lehet menni, sok minden belefér. Velem is előfordult már, hogy a legjobb haveromat küldtem el a pályán egy nem túl fényes helyre. Számomra meglepő volt, hogy Zinedine Zidane lefejelte Marco Materazzit, mert nem volt előzménye. Az mondjuk biztos, hogy az olasz nem Zizou eddigi eredményeihez gratulált. A francia már fáradt lehetett, sok minden járhatott a fejében, elborult az agya. Szerintem hiba most őt okolni a vereségért, hiszen a középpályás vitte el a válogatottat a döntőig. Nem tudom, én mit csináltam volna hasonló helyzetben, lehet, én is lefejelem az ellenfelem, ha beszól valami durvát. A játékos is ember, nem gép, ezt nem szabad elfelejteni. Én sokat kiabálok a pályán, kiordítom magamból a feszültséget, és talán ezért tudtam viszszafogni magam, amikor tavasszal Debrecenben nyolcezren szidták az édesanyámat. Lehet, hogy Zinedine Zidane már úgy gondolja, nagyot hibázott, mert a meccseket visszanézve néha nekem is eszembe jut, hogy másképp kellett volna cselekednem néhány szituációban.”

Erős Károly, az Újpest labdarúgója
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik