A brazildrukker

Az első telefonbeszélgetés időtartama legfeljebb tíz másodperc („Éppen edzek, hívjon másfél óra múlva!”), a második sem sokkal hosszabb („Tudnánk háromnegyed óra múlva beszélni? Most főzöm a vacsorámat…”), harmadszorra viszont már semmi sem akadályozhatja meg a huzamosabb eszmecserét. Időközben ugyanis elkészült a fasírt sült krumplival, savanyúság gyanánt – ahogyan „Madár” fogalmaz – kovi ubival.

– Fogadjunk, hogy a „kovi ubit” nem valamelyik hamburgi szupermarketben vette.
– Nyert. Természetesen otthonról, Fótról hoztam, és a fasírtot is magam gyúrtam. Nem szeretem a félkész vagy gyorséttermi kajákat, esténként, edzések után gyakran főzök, sütök magamnak.

Thomas Ulrich? Meg kell verni…

– Nem árt, ha egy megállapodott családapa otthonosan mozog a konyhában is.
– Hát, családapa csak novemberre leszek – ha minden a tervek szerint alakul –, de amióta kiderült, hogy Arabella várandós, tudatosan készülök életemnek erre a következő, az eddigieknél jóval nagyobb felelősséggel járó szakaszára.

– Ha minden a tervek szerint alakul… A bulvársajtó megszellőztette, hogy Arabella kilenc kilót fogyott, miután áldott állapotba került.
– Szerencsére most már minden rendben van, a hányásos időszakon is túl vagyunk – mert bizony minden olyan kellemetlenségen átment szegény feleségem, amin egy kismama át szokott menni. Most viszont már az ötödik hónapban vagyunk.

– Tudják már, fiú lesz-e vagy lány?
– Nem, de már ismerkedünk egymással. Ráteszem a kezem Arabella pocakjára, és a kicsi elkezd mozogni… Megjegyzem, alig látszik a nejemen, hogy másállapotban van.

– Szerencsés alkat. És ön? Jó apa lesz?
– Úgy gondolom, a legjobb pillanatban érkezik a gyermek, megértem erre a feladatra.

– Mikor tudta meg, hogy Thomas Ulrich lesz a következő ellenfele?
– Már kevéssel a Paul Murdoch elleni düsseldorfi meccsem, azaz május hatodika után szóba került a párharc. Klaus-Peter Kohl, az Universum első embere kikérte a véleményem, hogy mit szólnék Ulrichhoz. Én pedig visszakérdeztem: mit szólnék? Megverekszem vele, és kész!

– Hivatásos pályafutása során először bokszol német ökölvívóval, illetve klubtárssal…
– Ilyesmi nem először fordul elő az Universum történetében – itt van például a minapi Jürgen Brähmer–Mario Veit meccs nagyközépsúlyban, vagy a tavalyi Felix Sturm–Bert Schenk középsúlyú összecsapás –, bár tény, hogy ritkán mérkőznek meg egy istállóba tartozó versenyzők. Engem a legkevésbé sem zavar ez a körülmény, Ulrich is ugyanolyan ellenfél, mint a többiek.

Gyorsabb a magyar ököl

– Viszont nyilván jobban ismeri őt, mint a többieket.
– Természetesen. Nagy ütőerejű rendelkezik és remek a kondíciója. Ezek az erősségei, de szerintem én jobb ökölvívó vagyok. A gyorsaság mindenképpen az én javamra szól.

– No meg az is, hogy ön a www.boxrec.com számítógépes világranglistájának éllovasa, eddig mind a huszonnégy mérkőzését megnyerte, Ulrich viszont kétszer kikapott.
– Hamarosan meglesz a harmadik veresége is… De félre a tréfával: nem akárkiktől kapott ki, öt éve Glencoffe Johnsontól, tavaly októberben pedig Tomasz Adamektől.

Legalább kilenc és fél egység…

– Nem tart attól, hogy egy német bokszolót valamiképpen favorizálni fognak?
– Ettől aztán végképp nem. Lehet, hogy a közönség majd neki szurkol, viszont a rendezők korrektségében biztos vagyok.

– Nem egészen három hónap telik el a Murdoch-meccs és az Ulrich elleni összecsapás között. Nem sűrű ez a program?
– Kissé szokatlan, de meglesz az az előnye, hogy utána addig már semmiképpen nem lépek szorítóba, amíg a kicsi meg nem születik. Rám fér egy hosszabb vakáció is, no meg itt van a házam, ami Fóton épül. Azon is rajta kell tartanom a szemem.

– Ezek szerint a jövőjét odahaza képzeli el.
– Magától értetődően. Arabellával megbeszéltük a dolgot, megegyeztünk, hogy Magyarországon éljük le életünk hátralevő részét.

– Igazi nemzetközi család…
– Szó szerint. Voltam már látogatóban Arabella nagymamájánál, Santander közelében, Spanyolország Cantabria tartományában. Igaz, most egy darabig nem megyünk. A lakásunk Hamburgban van, viszont ha tehetem, azonnal megyek haza Fótra. A Murdoch-meccs után három hétig pihenhettem, ezalatt otthon voltam, igaz, az utolsó héten már elkezdtem a futóedzéseket. A kemény munka hétfőn indult be, most nyolcvan kiló körüli a súlyom, ez pedig azt jelenti, remek állapotban vagyok, alig kell fogyasztanom. Június 7. és 21. között Zinnowitzban, a Balti-tenger partján edzőtáborozunk Fritz Sdunekkel, az edzőmmel, majd közvetlenül az Ulrich-mérkőzés előtt rejtekhelyre vonulunk egy kis faluba, Wenndorfba. Persze azért a futballvébé egy-két hamburgi meccsét a helyszínen szeretném megnézni.

– Kinek szurkol?
– Hát a braziloknak!

– Ha egy profi pályafutás időtengelyét egytől tízig terjedőnek vesszük, akkor hol tart?
– Legalább kilenc és fél egységnél… Na jó, mondjuk, hogy kilencnél, mert még a végén azt hiszi az olvasó, hogy maholnap visszavonulok. Viszont az tény, hogy még szeretnék egy címegyesítő összecsapást, aztán egyelőre tovább nem gondolkodom. Legalábbis a szorítót illetően nem. Mert a magánéletben nagy terveim vannak…