Talmácsi Gábor: „Indulni akarok”

TÓTH ANITATÓTH ANITA
2006.05.26. 02:14
Címkék
Talmácsi Gábor szerdán edzés közben elesett az örkényi Euroringen, és megsérült a válla, valamint a térde. A Sportkórházban megvizsgálták: kiderült, hogy semmije sem tört el, viszont súlyos zúzódásokat szenvedett, ami miatt pillanatnyilag nem tudja felemelni a bal kezét. A 125 köbcentis kategória vb-bronzérmese – akit telefonon sikerült utolérnünk – egyelőre otthon lábadozik, és nagyon bízik benne, hogy rajthoz tud állni a jövő hét végi Olasz Nagydíjon. – Hogy van?
– Éppúgy, mint aki felült az edzőmotorjára, és az első kanyarban ráesett a vállára – próbált meg vicceskedni Talmácsi Gábor, de bágyadt hangján érezhető volt, hogy fájdalmai lehetnek. – Nem tudom, mi történt, egyszer csak kicsúszott alólam a motor hátulja.
– Az első hírek úgy szóltak, hogy a válla és a térde sérült. Mennyire súlyos a helyzet?
– Eléggé. Nem tudom felemelni a bal kezemet, a térdemről is lejött a bőr, és bevizesedett.
– Annak ellenére, hogy bőrruha volt önön?
– Szerencsétlenül estem. Ez is olyan baromság volt, mint kétezer-kettőben, amikor rollerrel elestem.
– Bent tartották a kórházban?
– Szerették volna, ha megfigyelésre maradok, de inkább otthon pihenek. Segíteni úgyse nagyon tudnak, hiszen nem tört el semmim, csak zúzódásaim vannak. Különféle csodakrémekkel kenegetem a vállamat, hátha javul valamit a helyzet. Tragikusak vagyunk: fekszünk egymás mellett a tesómmal, akinek a legutóbbi versenyen a sarka tört el, és kínunkban vigyorgunk egymáson. Persze szerdán nem nagyon állt mosolyra a szám – pokolian rosszul éreztem magam, rázott a hideg, biztos voltam benne, hogy eltört valamim. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy megúsztam zúzódásokkal.

– Befolyásolja ez a sérülés a jövő hét végi szereplését?
– Ha rajtam múlik, indulni akarok Mugellóban. Megvan a jegyem, kedden utazom, aztán majd meglátjuk, mi lesz. Sajnos pillanatnyilag úgy áll a helyzet, hogy motorra sem tudok ülni, mert nem tudom annyira felemelni a kezem, hogy megfogjam a kormányt.
– Nagy terhelést kap a pilóták válla az olasz aszfaltcsíkon?
– Igen, sajnos ebből a szempontból a mugellói az egyik legdurvább pálya. Magas az átlagsebesség, gyorsak a kanyarok, nagy erők hatnak az emberre.
– Úgy tudom, van orvosi vizsgálat a futamok előtt. Mire figyelnek ilyenkor a doktorok?
– Két éve, amikor eltört a kézfejem, Costa doktor megszorongatta a kezemet, és kérdezte, hogy fáj-e. Nagyon elszánt voltam, és összeszorított fogakkal préseltem ki a számon a nemet, utána viszont csendben sírdogáltam fájdalmamban. Nem tudom, a vállammal mit követ majd el. Remélem, tesz rá valami rögzítő kötést, hogy versenyezhessek. Optimista vagyok, mert hiszem, hogy a viharok után mindig szép idők következnek. Velem a legutóbbi versenyen kibabrált a technika ördöge, most megsérültem, elég sok rossz történt velem ahhoz, hogy most jó következzen.
Legfrissebb hírek

F1 2026 NYEREMÉNYJÁTÉK JÁTÉKSZABÁLYZATA 

F1
7 perce

Spanyolország: „Argentína elfelejtette, hogyan kell játszani; Messi úgy járkált, mintha az Olét olvasná”

Foci vb 2026
25 perce

Scaloni elsírta magát a vb-döntő után, és a lehetséges távozásáról beszélt – videó

Foci vb 2026
35 perce

Videó: Donald Trump ismét „fotóbombázta” a trófeaátadást

Foci vb 2026
36 perce

A vb-ről sérülés miatt lemaradó kapus érkezhet a Kispest-Honvédhoz – NS-infó

Labdarúgó NB I
51 perce

Lakits András: Az akadémia ott van a hátunk mögött

Kosárlabda
1 órája

Vb 2026: kisebb rendbontás Buenos Airesben

Foci vb 2026
1 órája

„Egész héten a bírók miatt sírtatok” – Otamendi beszólt Rodrinak a vb-döntő után

Foci vb 2026
1 órája