Meissner meglepetése

CSANÁLOSI BEÁTACSANÁLOSI BEÁTA
2006.03.27. 02:28
Címkék
Meglepetésre a mindöszsze 16 éves amerikai Kimmie Meissner nyerte a nők versenyét Calgaryban. Európa-bajnoknőnk, Sebestyén Júlia a rövid programhoz képest két helyet javítva végül 22. lett.
Kimmie Meissner fiatalos lendülete leny?gözte a pontozókat
Kimmie Meissner fiatalos lendülete leny?gözte a pontozókat
Imago
Kimmie Meissner fiatalos lendülete leny?gözte a pontozókat
Kimmie Meissner fiatalos lendülete leny?gözte a pontozókat
Kimmie Meissner fiatalos lendülete leny?gözte a pontozókat
Imago
Kimmie Meissner fiatalos lendülete leny?gözte a pontozókat


Az amerikaiak tudhatnak valamit, hiszen rendre náluk fordul elő, hogy neveznek egy szinte ismeretlen fruskát egy világversenyre, aki aztán mindenki legnagyobb meglepetésére megnyeri az aranyérmet. Így volt ez Tara Lipinski esetében az 1998-as naganói olimpián, ez történt Sarah Hughes-zal is 2002-ben, Salt Lake Cityben, most pedig a calgaryi világbajnokságon a még csak 16 éves Kimmie Meissner következett.

Az a Meissner, aki junior-világbajnokságon is csupán 2004 óta szerepel – igaz, rögtön, bemutatkozásként második lett –, az idén pedig, első felnőttidényében, olimpiai hatodik hellyel és világbajnoki címmel büszkélkedhet.

Istenáldotta tehetség. No, és kellően pimasz is hozzá, hiszen míg a rutinos versenyzők többsége nem kockáztatta meg a tripla-tripla kombinációt, addig ő, 16 éve minden lendületével kettőt is ugrott belőle. Nem véletlen, hogy technikai pontszáma az egekbe szökött, s végül több mint kilenc pontot vert a másodiknak befutó rutinos japán Szuguri Fumiéra, tízet pedig az egy hónapja olimpiai ezüstérmet szerző honfitársára, Sasha Cohenre.

Meissner elsőségével egyébként az a nem mindennapi helyzet állt elő Calgaryban, hogy egyetlen orosz győzelem sem született, erre 1984 óta nem volt példa. Azt azért tegyük gyorsan hozzá, hogy az olimpiai bajnoki címvédők – a Tatjana Totmjanyina, Makszim Marinyin páros, Jevgenyij Pljuscsenko és a Tatjana Navka, Roman Kosztomarov tánckettős –, illetve a Torino miatt csalódott Irina Szluckaja nem is neveztek.

Az oroszok mellett nekünk, magyaroknak sem sikerült ez a verseny, hiszen Zákány Bertalan a selejtezőn sem jutott túl, Pavuk Viktória a rövid program után búcsúzott, Sebestyén Júlia pedig pályafutása leggyengébb vb-szereplését produkálta, és a tavalyi pozíciójához képest – akkor 15. volt – a Hoffmann Nóra, Elek Attila jégtánckettős is három helyet lépett vissza.

VILÁGBAJNOKSÁG, CALGARY
Nők. Világbajnok:
Kimmie Meissner (Egyesült Államok) 218.33, 2. Szuguri Fumie (Japán) 209.74, 3. Sasha Cohen (Egyesült Államok) 208.88, 4. J. Szokolova (Oroszország) 202.27, 5. Nakano J. (Japán) 195.65, 6. S. Meier (Svájc) 195.11, ...22. Sebestyén Júlia (Magyarország) 142.30, ...25. Pavuk Viktória (Magyarország)
Legfrissebb hírek

Női kézilabda MK: Győr–FTC rangadóval kezdődik a négyes döntő

Kézilabda
5 perce

Lapos mérkőzés is lehet kifejezetten érdekes a spanyol párharcban

Bajnokok Ligája
14 perce

BJK-kupa: Bondár nyert, egyenlítettünk Hollandia ellen

Tenisz
31 perce

Szerbiát is legyőzte pólóválogatottunk, ott lesz a júliusi vk-szuperdöntőn

Vízilabda
45 perce

Könyv jelent meg a Magyar Athletikai Club 150 évéről

Atlétika
47 perce

Asztalitenisz WTT: Szántosi Dávid főtáblára jutott a selejtezőből Törökországban

Egyéb egyéni
1 órája

Vitinha: Nem mi vagyunk az egyértelmű esélyesek

Bajnokok Ligája
1 órája

Egyedülálló kajak-kenu mesterképzés indul szeptemberben Budapesten és Sukorón

Kajak-kenu
1 órája
Ezek is érdekelhetik