Luc Alphand és Marc Coma első sikere a Dakaron
0 hozzászólás. Szóljon hozzá Ön is!
Még senki sem szólt hozzá. Legyen Ön az első!
Összesen 93 motorkerékpár, 64 autó és 33 kamion érte el a célt a 28. Dakar-ralin, amelynek utolsó napján már törölték a teljes szakaszt. Az ok: Andy Caldecott valamint két ártatlan gyerek halála. Az autósoknál a francia Luc Alphand, a motorkerékpárosoknál a spanyol Marc Coma győzött, míg a kamionosoknál az orosz Csagin, Jakubov, Szavosztyin trió ünnepelhetett.
1 / 3

Luc Alphand tavaly második volt, az idén aztán őt koronázták meg
A Dakar-rali autós győztesei |
A Dakar-rali motoros győztesei |
Szalayékon kívül több magyar a négykerekűeknél nem érte el a célt, menet közben egymás után kiesett a Palik László, Darázsi Gábor, a Kis Sándor, Czeglédi Péter, a Liszi László, Tóth Dénes és a Kristóf Márton, Hujber Imre duó.
A győzelmet a Luc Alphand, Gilles Picard francia páros szerezte meg, a Mitsubishivel versenyző egykori alpesi síző Alphand-nak ez volt az első összetettbeli sikere a Dakaron. A 40 éves versenyző két szakaszt nyert meg.
A tavalyi győztes Stephane Peterhanselt ebben az esztendőben az akadályozta meg a triplázásában (az előző két viadalt ő nyerte meg), hogy a 12. szakaszon összetörte a Mitsubishijét, s bár folytatni tudta a versenyt, behozhatatlan hátrányba került. Végül negyedik lett.
A második helyen a dél-afrikai Giniel de Villiers és a svéd Tina Thörner zárt, a Volkswagen párosa összességében tizennyolc perccel volt lassabb Alphand-éknál.

Reuters
Marc Coma
Despres a hatodik szelektív szakaszon veszítette el az esélyét az ismétlésre, mert olyan szerencsétlenül esett el, hogy a kulcscsontja kificamodott. Már az is emberfeletti teljesítményre mutat, hogy egyáltalán be tudja fejezni a versenyt.
Jól szerepelt a Dakaron tavaly negyedik legjobb újoncként a 27. helyen végzett Varga Ákos, aki ezúttal a 60. pozíciót szerezte meg.
Vargának a 14. szakaszon volt egy nyolcadik helye, és összességében boldog lehet, hiszen a magyarok közül egyedül neki sikerült elérnie a célt.
Ma reggel érkezett vissza Magyarországra Kátai Péter és Szilveszter Zsolt, akiket mostanáig egy Kanári-szigeteki kórházban ápoltak. Mindketten az ötödik napon szenvedtek balesetet, amely után feladták a további küzdelmet.
A kamionosoknál két magyar egység teljesítette a Dakart. A Darázsi Zsolt, Szalai Nobert, Rack György trió a 17., a Szobi Balázs, Jobbágy Ákos, Éder Attila összeállítású egység a 25. helyen végzett.
Az idei versenynek három halálos áldozata van. Először – hétfőn – az ausztrál Andy Caldecottnak tört el egy bukás során a nyakcsigolyája, és a 41 éves versenyző a helyszínen meghalt, aztán előbb pénteken, majd szombaton is halálra gázoltak egy kisfiút.
28. DAKAR-RALI, A VERSENY VÉGEREDMÉNYE:
1. | Coma | spanyol | KTM | 55:27:17 óra |
2. | Despres | francia | KTM | + 1:13:29 óra |
3. | Sala | olasz | KTM | + 2:29:48 |
4. | Blais | amerikai | KTM | + 2:36:18 |
5. | De Gavardo | chilei | KTM | + 3:22:47 (1 perc bünt.) |
6. | Ullevalseter | norvég | KTM | + 3:54:52 |
7. | Duclos | francia | KTM | + 4:43:56 |
8. | Casteu | francia | KTM | + 6:16:21 |
9. | Rodrigues | portugál | Yamaha | + 6:54:41 (2 perc bünt.) |
10. | Vinters | litván | KTM | + 7:53:14 |
…60. | Varga Ákos | magyar | KTM | + 28:50:26 |
1. | Alphand, Picard | franciák | Mitsubishi | 53:47:32 óra |
2. | De Villiers, Thörner | dél-afrikai, svéd | Volkswagen | + 17:53 perc |
3. | Roma, Magne | spanyol, francia | Mitsubishi | + 1:50:38 óra |
4. | Peterhansel, Cottret | franciák | Mitsubishi | + 3:20:24 |
5. | Miller, Von Zitzewitz | amerikai, német | Volkswagen | + 3:23:25 |
6. | Schlesser, Borsotto | franciák | Schles-Ford-Raid | + 4:09:23 |
7. | Sousa, Lurquin | portugál, belga | Nissan | + 5:40:11 |
8. | Saby, Perin | franciák | Volkswagen | + 8:14:45 |
9. | Chicherit, Baumel | franciák | BMW | + 8:25:13 |
10. | Magnaldi, Debron | franciák | Schles-Ford-Raid | + 8:25:57 (1 perc bünt.) |
…29. | Szalay, Bunkoczi | magyar | Opel | + 30:44:16 |
1. | Csagin, Jakubov, Szavosztyin | Kamaz | 71:22:16 óra |
2. | Stacey, Gotlib, Der Kinderen | MAN | + 2:21:09 óra |
3. | Kabirov, Belyaev, Mokeev | Kamaz | + 3:05:52 |
4. | De Azevedo, Martinec, Justo | Tatra | + 5:30:51 |
5. | J. Szugavara, Hamura | Hino | + 9:42:25 |
6. | Vismara, Cambiaghi | Mercedes | + 11:13:04 |
7. | T. Szugawara, Szuzuki | Hino | + 12:42:13 |
8. | Echter, Gober, Van Dooren | MAN | + 13:57:26 |
9. | Sadlauer, Maier, Mayer | MAN | + 14:21:54 |
10. | Reif, Pichlbauer, Huber | MAN | + 15:01:20 |
…17. | Darázsi Zs., Szalai, Rack | MAN | + 40:02:11 |
…25. | Szobi, Éder, Jobbágy | MAN | + 49:00:14 (2 óra bünt.) |