Jobb, mint az NBA!

A kezdéskor megállapíthattuk: rossz döntés volt Szombathelyre hozni férfiválogatottunk idei első tétmérkőzését. Nem a várossal van baj, bármennyire is furcsa, a 3500-as Arena Savaria nálunk túl nagy ahhoz, hogy fontos kosármeccset rendezzenek benne nyáron. Voltaképpen holt szezonban. Mert még idény közben is ritkán, valójában csak a legfontosabb összecsapásain képes megtölteni a tágas létesítményt a helyi kedvenc, a Falco, a kosárlabdamentes időszakban pedig még félháznyi nézőt sem jegyezhettünk fel. Sokkal forróbb lehetett volna a hangulat egy kisebb csarnokban, ott sokkal inkább igazi otthon lehetett volna a hazai pálya.

A magyar himnuszt is néma csendben hallgatta a közönség, senki sem énekelte, de az első negyed végére mégiscsak tűzbe jött. Tűzbe hozta Fodor Márton, aki a kisszünet előtti utolsó másodpercekben három plusz egyes kombinációval – faulttal együtt bedobott hárompontossal, majd a bónuszbüntető értékesítésével – vette vissza a vezetést. Vissza, mert bár a meccs első kosarát még a mieink jegyezték – a nyitó játékrészben hibátlan dobóteljesítménnyel tíz pontig jutó Fodor révén –, ám utána az ukránok kihasználták magassági fölényüket, és hamar fordítottak. A némi meglepetésre a kispadon kezdő Kirilo Feszenko beállásával a harmadik percben összeállt az NBA-s centerkettősük, és Olekszij Pecserovval egyre másra gyártották a palánk alatti pontokat.

A jól küzdő válogatott azonban hat pontnál jobban egyszer sem engedte el a centikkel jobban „eleresztett” ellenfelet, pedig sokáig a játékvezetők sem bántak vele kesztyűs kézzel: a találkozó első hét személyi hibáját Mészáros Lajos együttese ellen ítélték. Aztán felnézhettek az eredményjelzőre, vagy tudomásukra juthatott ez az adat, mert a következő nyolc faultot ukrán játékosra fújták be… De nem ezen múlt, hogy a második negyed hajrája is a miénk volt, hanem hogy a palánk alatt Lóránt Péter vezérletével feljavultunk lepattanózásban, a harmadik játékrész elejére pedig a játék minden elemében. Főleg védekezésben: mert nemcsak Pecserovot és Feszenkót sikerült megfogni, hanem az egész vendégcsapatot, amely a térfélcsere után majd három percig nem tudott pontot dobni.

Ezt egy 10–0-s rohammal büntette meg a magyar együttes, és hogy ez nem fellángolás volt, bizonyította: ezután folyamatosan növelte előnyét. Szinte minden percben nőtt a különbség, előbb a kezdő ötös, aztán a cserék múlták egymást fölül, és a végére a közönséget is maguk mellé – no meg talpra – állították a még az utolsó percben, csaknem 30 pontos vezetésnél is minden labdáért elvetődő magyar fiúk.

A másik mérkőzésen: Észtország–Csehország 69–65