Debrecen: csodás este volt

A mérkőzésről tudósított: BERECZKY ATTILA, LIPCSEI ÁRPÁD, PAJOR-GYULAI LÁSZLÓA mérkőzésről tudósított: BERECZKY ATTILA, LIPCSEI ÁRPÁD, PAJOR-GYULAI LÁSZLÓ
Vágólapra másolva!
2009.08.05. 23:46
Címkék
Harcos, végig nyílt összecsapást hozott a Bajnokok Ligája harmadik selejtezőkörében a DVSC-TEVA és a Levadia Tallinn második párbaja: a magyar aranyérmes (akárcsak egy hete, Észtországban) ezúttal is 1–0-ra verte meg riválisát, amivel az elittorna playoffjához érkezett. A Loki egyetlen lépésre áll a csoportkörtől.

De mit tud a Levadia?

A kérdés mit sem vesztett aktualitásából múlt szerda, a tallinni első felvonás óta: Észtországban a Bajnokok Ligája harmadik selejtezőkörének nyitó meccsén a DVSC-TEVA 1–0-ra nyert, ami kiindulásnak tökéletesnek tűnt a debreceni visszavágó előtt, viszont keveset árult el a balti aranyérmes valós tudásáról.

A Loki a Kadriorg-stadionban rendezett első parti második felében abszolút fölényben szerzett előnyt, a tempót a magyar bajnok diktálta, az észtek leginkább a labdát keresték, és abszolút az ellencsapásokra hagyatkoztak.

„Nem mehetünk ki azzal az érzéssel a pályára, hogy nyert ügyünk van, hogy már Észtországban eldőlt a továbbjutás. Vezetünk, előnyben vagyunk, de ugyanolyan fegyelmezetten, egységesen és főként higgadtan kell futballoznunk szerda este is, mint Tallinnban.

Persze ha a pihenőt követően pályára lépő, az észt bajnokságban idényenként átlagban 20 gólt termelő veterán válogatott csatár, Indrek Zelinski nagyjából első labdaérintéséből eredményes (közel járt hozzá), az infarktusnak nagyobb sanszot adtunk volna, mint az önfeledt mosolygásnak.


folytatás...
Legfrissebb hírek

Nyerő mesterhármas a ráadásban, emberhátrányban – ilyen is történt a Magyar Kupa szombati nyitányán

Labdarúgó NB I
2 perce

„Bernie kinézett az ablakon a Halászbástyára és közölte, hogy ide kell hozni a versenyt” – Dávid Sándor-interjú

F1
2 perce

Világkupa-ezüstérmes a magyar speciális olimpikon labdarúgó-válogatott

Minden más foci
25 perce

Komáromi vereség Nagymihályban

Minden más foci
46 perce

Micsoda dobás! Halász Bence majdnem egy méterrel megdöntötte az egyéni csúcsát – videó

Atlétika
57 perce

Hat magyar érem a Teqball Tour budapesti rajtján

Egyéb egyéni
1 órája

Öttusa: eddig az összes idei világversenyen dobogón a magyar fiatalok

Utánpótlássport
1 órája

Triatlon szupersprint ob: Dobi Gergő és Szobácsi Laura nyert Pécsen

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik