A kluboknál tudják, kik a rendbontók

2009.08.05. 23:46
Címkék
PAJOR-GYULAI LÁSZLÓ

Lapunknak a fegyelmi bi zottság vezetője, Retteghy István azt nyilatkozta: nem ért egyet a pályák bezárásával, de az MLSZ elnöksége nem ad a bizottságnak mozgásteret. Miért nem?Lapunknak a fegyelmi bi zottság vezetője, Retteghy István azt nyilatkozta: nem ért egyet a pályák bezárásával, de az MLSZ elnöksége nem ad a bizottságnak mozgásteret. Miért nem?

A gyalázkodás idegen a stadionok, a játék szellemétől – mondta az MLSZ elnöke, Kisteleki István. – A szabályokat azért kell betartani, hogy elkerüljük az ilyen kényszermegoldásokat, és számomra visszataszító, ha egy mérkőzésen nem a futball az elsődleges. A közeljövőben többször is találkozunk a szurkolók szövetségével, de azt előre elmondhatom, hogy ebben a kérdésben nem akarunk kompromisszumot kötni. Az pedig igen furcsa, hogy a fegyelmi bizottság elnöke májusban számolt be munkájukról az elnökségnek, és ott egyetlen szóval sem említette kifogásait, ugyanakkor az újságban hangot ad nemtetszésének.

Nem érzi rettenetes látványnak az üres lelátókat?

Dehogynem! Minden porcikám tiltakozik a zárt kapus mérkőzések ellen, volt játékosként, edzőként és most vezetőként is borzasztónak tartom a nézők kizárását, de sajnos rákényszerülünk, és a rend érdekében muszáj következetesnek maradnunk.

Nem fél attól, hogy mindig lesznek olyanok, akiket a balhé visz ki a stadionokba, és így a fegyelmi bizottság rendszeresen zárathatja majd be a pályákat?

Ne legyünk álságosak, beszéljünk felnőtt emberként: minden érintett klub minden vezetője pontosan tudja, kik szítják a botrányokat, így a megoldás az együttesek vezetőinek kezében van. Az egyesületek ne bújjanak a törvénykezés hiányosságai mögé, hanem saját hatáskörükben tiltsák ki a meccsekről a rendbontókat, ahogyan ezt a Honvéd már megtette. Szóval ne csapjuk be egymást, mert ez nem vezet sehova.

A televíziós közvetítésekből befolyó, csapatonként eddig hatvan-hatvanmillió forint egy részét nem lenne bölcs döntés a stadionok fejlesztésére fordítani?

Az MLSZ a törvényeknek megfelelően az utolsó fillérig szétosztotta a klubok között a pénzt, amelyet nem címkézhettünk meg. Persze jó döntés lenne beléptető- és megfigyelőrendszereket kialakítani, ám ezen a ponton meg kell védenem a klubokat. Egyrészt kevés forrásból táplálkoznak, ráadásul csak akkor lehetnének felelősek a stadionok állapotáért, ha százszázalékos tulajdonosai lennének.

Milyen következményei lesznek, ha az MLSZ rendezvényén, a románok elleni mérkőzésen a szurkolók egy része gyalázza az ellenfelet?

A svédek ellen biztosan nem rendelünk el zárt kapukat. Mindent megteszünk, hogy a Románia elleni mérkőzés Marian Cozma emlékéhez méltó hangulatban teljen el. Mindenesetre mi figyelünk, és ígérem, ha valaki botrányt kavar, és azonosítani tudjuk, a válogatott következő mérkőzéseire nem teheti be a lábát.

Legfrissebb hírek

Klose már csak a harmadik, Mbappé góljával a franciák vezetnek a szünetben!

Foci vb 2026
5 perce

Monterrey számára a vb többet jelent négy meccsnél; Somália szerint Neymar félisten

E-újság
25 perce

Nagyon megéri inni! – Moncz Attila publicisztikája

Foci vb 2026
25 perce

Kicsik és nagyok – Bobory Balázs jegyzete

Foci vb 2026
25 perce

Ronald Koeman a kiesés után távozik a holland válogatott éléről

Foci vb 2026
26 perce

Elkezdődött a Franciaország–Svédország összecsapás!

Foci vb 2026
50 perce

Serena Williams vereséggel tért vissza Wimbledonba

Tenisz
55 perce

Szurkolói pillanatképek New Jersey-ben

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik