Szalai Ádám kétmillió eurót ér

2009.08.04. 00:46
Címkék

Amikor 2006-ban Luxemburg ban Európa-bajnoki ötödik lett az U17-es válogatott, a szakemberek egyöntetűen állították, néhány éven belül ez a korosztály alkothatja a nemzeti tizenegy magját. Az együttes két legnagyobb sztárja Németh Krisztián és Koman Vladimir volt: előbbit két évvel ezelőtt a világhírű Liverpool szerződtette, és bár a tartalékok között sorra rúgta a gólokat, valamint több felkészülési meccsen is lehetőséghez jutott az első csapatban, állandó helyet eddig nem tudott kiharcolni magának a keretben. Ugyancsak a Liverpool alkalmazza Gulácsi Pétert és Simon Andrást, közülük a huszadik születésnapját jövő májusban ünneplő kapus lehet az, aki megragad az angol ezüstérmesnél. Az 1990-es korosztály egyik legnagyobb reménysége, a ZTE-től a Newcastle-hoz igazoló Kádár Tamás az év végén már kispadon ülhetett a Premier League-ben csapata Liverpool elleni találkozóján, ám egy tartalékbajnokin eltörött a sípcsontja, és hosszú kihagyás várt rá, ám úgy tűnik, egyre több lehetőséget kap az el ső csapatban, és esélyes erre a Boltonban játszó Bogdán Ádám is.

A már említett Koman Vladimir 2007-ben mutatkozott be a Serie A-ban, az előző évadot kölcsönben a második vonalban szereplő Avellinónál töltötte, most az első osztályban újonc Bari szerződtette. Vass Ádám még 2004-ben lett a Stoke City futballistája, a felnőttek között egyszer sem jutott szóhoz, két évvel ezelőtt azonban a Bresciához igazolt, és ott rendszeres játéklehetőséget kap. Az ugyancsak huszonegy éves Filkor Attila 2006 őszén Olasz Kupa-mérkőzést játszhatott az Internazionaléban, most a Sassuolo gárdájában szerepel kölcsönben (a hétfői hír szerint az Inter 150 ezer eurót köteles fizetni az MTK-nak nevelési költségtérítésként). Farkas >>>

Legfrissebb hírek

A ZTE amerikai-magyar védőjét nem lepte meg, hogy ennyire jól megy az amerikai csapatnak

Foci vb 2026
14 perce

A kaliforniai baseball-meccsen is tudta mindenki, hogy Mexikó gólt szerzett – videó

Foci vb 2026
21 perce

Vajon látunk-e élesben is ilyen pontos összjátékot a belgáktól?

Foci vb 2026
23 perce

Harangi Aiden: Az Egyesült Államok a világbajnokságot is megnyerheti

Foci vb 2026
25 perce

Guineai játékosok jönnek Magyarországra – Debrecenbe csatár érkezett

Labdarúgó NB I
53 perce

Raúl Rangel 23 éves koráig várt az élvonalbeli bemutatkozásra – bemutatjuk a mexikóiak eddig hibátlan kapusát

Foci vb 2026
57 perce

Téglagyárban, hentesüzletben és pékségben is dolgozott Guillermo Ochoa utódja

Foci vb 2026
1 órája

Röplabda: győzelemmel kezdett az Eb-n az U18-as leányválogatott

Utánpótlássport
1 órája
Ezek is érdekelhetik