Megbízható litván

2009.08.04. 00:46
Címkék

A női élvonal előző évadának meglepetéscsapata, a SzeviépSzeged, amely fennállása legjobb eredményét érte el a döntőbe kerüléssel, a jelek szerint a következő idényben sem adja alább. Legalábbis a keret névsorát böngészve erre lehet következtetni. Az ezüstérmes együttes a nyáron két meghatározó külföldi játékossal gyarapította állományát, miután a vezetők előbb a horvát válogatott irányítójával, Iva Ciglarral jutottak egyezségre, majd a hármas és négyes poszton bevethető klasszis, az exsoproni Horváth Zsuzsanna igazolt az újdonsült euroligáshoz.

Aprólékos kutatómunka után a szakmai stáb a napokban döntött a harmadik idegenlégiós személyéről. Az erőcsatár és center feladatkörét – az ukrán válogatott Olena Zserzserunovával egyetemben – a litván Vaida Sipaviciuté látja majd el. A 23 éves, 193 centi magas kosarashölgy pályafutása során négy idényen át pattogtatott a tengeren túl a Syracuse University színeiben. A 116 mérkőzésen átlagban 25 percet játszott, tíz pontot és öt lepattanót szerzett. Az előző szezonban a francia első ligás Arras tagjaként elsősorban a megbízhatóságával tűnt ki: 23 bajnokiján hat pont és három lepattanó volt az átlaga.

Bencze Tamás vezetőedző szerint azért esett rá a választás, mert fegyelmezetten védekezik, azonkívül személyével bővül a csapat taktikai repertorárja. A véglegesnek tekinthető 13 tagú keretnek az előbb említetteken kívül tagja Fürész Emőke, Németh Bernadett, Russai Petra, Laczi Edit, Vincze Viktória, Kmézics Diána, Lengyel Dalma, Kovács Anna és Tóth Cecília. A vezetőség a játékosállományt alkalmasnak tartja bravúros győzelmekre az Euroliga papíron legerősebbnek tűnő csoportjában.

Az együttes Bencze Tamás irányításával szeptember derekáig heti tíz-tizenegy tréninggel készül az idényre. A bajnoki rajtig a csapat Kassán és Sopronban rangos tornákon hangol a bajnokságra és az Euroligára.

Legfrissebb hírek

Népsport: Pásttánc a szöuli éjszakában

Népsport
12 perce

A Gyirmóttal és a Mosonmagyaróvárral is felkészülési meccset játszik a Besiktas

Labdarúgó NB II
18 perce

Carlo Ancelotti a legjobban öltöző szövetségi kapitány

Foci vb 2026
19 perce

Először rendeznek Magyarországon hivatalos nemzetközi padelversenyt

Egyéb egyéni
21 perce

Bajnokcsapathoz igazolt a Nyíregyházáról távozott csatár – hivatalos

Labdarúgó NB I
23 perce

Jude Bellingham bejelentkezett James Bond szerepére

Foci vb 2026
26 perce

Ifjúsági és U23-as kajak-kenu vb: ötvenkét magyar Halifaxben, a kétszeres olimpiai bronzérmes Fojt Sára is a keretben

Kajak-kenu
28 perce

A Szeged korábbi spanyol légiósa lesz 2027-től a PSG vezetőedzője

Kézilabda
42 perce
Ezek is érdekelhetik