Közel az újabb siker

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2009.08.04. 00:46
Címkék

A Majthényi Szabolcs, Do mokos András kettősről két nap után elmondható: a legjobb úton halad afelé, hogy megvédje címét a Hollandiában zajló repülő hollandi világbajnokságon. A magyar egység az eddigi négy futamból hármat megnyert, s van még egy második helye – ennél jobb kezdésre alighaszámíthatott a maximalista kormányos, akinek az új lebonyolítási rendhez is alkalmazkodnia kellett. Ezen a viadalon ugyanis két csoportra osztják a mezőnyt, az első és a harmadik az egyikben, a második és negyedik a másikban, és így tovább. Ezáltal szorosabbá válnak az ütközetek, és nem nagyon lehet figyelni a legfőbb riválisok taktikáját.

„Jó szélben szoros versenyeket vívunk, s a mezőny kiegyensúlyozottságát jelzi, hogy cserélődnek a hajók az élen, s centiken múlnak a helyezések” – mondta Majthényi Szabolcs.A riválisok közül két testvérpárra kell nagyon figyelniük a magyaroknak: jelenleg a holland Van der Polék állnak a második helyen, a dán BojsenMöllerék (akikkel egyébként mindig késhegyre menő csatát vívnak) a harmadikon. A keddi meghatározó nap lesz a versenyben, hiszen a hatodik futam után alakul ki az arany- és az ezüstcsoport – attól kezdve pedig már az érmekért (pontosabban a hagyományosan a győztesnek járó ezüst sombreróért) zajlik a küzdelem.

Legfrissebb hírek

Egy-egy gól Hollandiától és Marokkótól – jöhet a hosszabbítás!

Foci vb 2026
30 perce

Megható jelenet: Gakpo betalált Marokkó ellen, majd minden érzelem előtört belőle gyermeke elvesztése miatt – videó

Foci vb 2026
44 perce

„Ha ez szabálytalan, akkor az Arsenal nem lenne bajnok” – Klopp a németek elvett góljáról

Foci vb 2026
1 órája

Összesen 7 lövés, de 3 nagy védés a félidőben

Foci vb 2026
1 órája

Elkezdődött a Hollandia–Marokkó mérkőzés

Foci vb 2026
2 órája

Vb 2026, a 16 közé jutásért: Hollandia–Marokkó 1–1

Foci vb 2026
2 órája

Videón a paraguayi csoda – így esett ki az idei vb első tizenegyespárbajában Németország

Foci vb 2026
3 órája

Az 56 beadás rekord – sokatmondó, hogy 10 volt sikeres

Foci vb 2026
3 órája
Ezek is érdekelhetik