„Mindig tudtam, szerencse is kell a futballhoz – mondta Pölöskey Péter. – Ha Paul Shaw nem sérül meg, aligha kapok szerepet. Boldog voltam és elfogódott, hiszen ritkán futballozhat itthon az ember csaknem tízezer néző előtt, de aztán elmúlt a lámpaláz, és jött az első gól, amelyet Kulcsár Dávidnak köszönhetek. Oly sok megpróbáltatás után a gólöröm közepette először hálát, majd elégtételt éreztem. Hálával tartozom szüleimnek, barátaimnak, jelenlegi edzőimnek, mert a sokszori csalódás után is erőt adtak. Elégtételt éreztem viszont azokkal szemben, akik lemondtak rólam, akik legszívesebben eltanácsoltak volna a futballtól. Íme, élvonalbeli futballista lettem!”
Pölöskey Péter elmondta, az öröm perceiben sem feledkezett meg családjáról és edzőiről, de jutott a „pacsiból” a kispadon ülő társaknak is.
„Már az öltözőből felhívtam édesapámat, nővéremet, édesanyámat, aztán a Liverpoolban futballozó öcsém következett. Majd pedig a születésnapi ünneplés, sajnos apu és Zsolti nélkül, hiszen mindketten Angliában vannak. Viszont ott voltak az összejövetelen a barátaim, s a két jeles eseményt együtt ünnepeltük meg.”
Pölöskey Péter a mérkőzés másnapján már a hétfői edzésre gondolt, s noha egyik hőse volt a ZTE elleni viadalnak, tudja, a szombati teljesítmény is kevés az állandó csapattagsághoz.
