Massa hazautazik

SZŰCS ANDRÁSSZŰCS ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2009.08.02. 23:25
Címkék
Felipe Massa továbbra is gyógyul, édesapja pedig mindenkinek mindent megköszönt, mielőtt hétfő reggel magángéppel hazatérne a Magyar Nagydíj időmérő edzésén súlyosan megsérülő és életmentő műtéten áteső Ferrari-versenyző.

„Majd meglátjuk” – válaszolta a katona a „Ki jön ki?” kérdésre, miközben két kórházi alkalmazott elkezdte a kordonokat kihúzni.

A tömeg meg zsongani.

Eddig úgy volt, hogy Felipe Massa orvosa, Dino Altmann mindennap egy és két óra között kilépett az Állami Egészségügyi Központ ajtaja elé, a sajtósok körülvették, és ott helyben lezajlott a tájékoztató. Vasárnapra azonban Luiz Antonio Massa beszéde volt meghirdetve, amire az említett tiszt Felipe Massa megjelenését sejtető mondata rátett még egy lapáttal, és a médiamunkások között elvegyülő Ferrari-drukker lányok már nem is bírtak magukkal.

„Úristen, ha kijönne… Már most remegek” – mondta az egyik, de ez semmi sem volt társa állapotához képest: „Ha kijön Felipe, remélem, nem kapok rögtön sírógörcsöt.”

Aztán lehiggadtak mindketten, Dino Altmann ugyanis szokásos kimértségével csak annyit mondott: „Szerencsére egyáltalán nincs miről beszámolnom, mert minden rendben.”

Aztán átadta a szót Felipe Massa édesapjának, aki előbb szabadkozott rossz angolja miatt, majd portugálul átadta fia üzenetét: „Felipe szíve mélyéből szeretné megköszönni azt a gondoskodást, amiben része volt. Kiemelendő, hogy a lehető legmagasabb színvonalú egészségügyi ellátást kapta, kitűnőek voltak a kórházi körülmények, és kiválóan képzett orvosok kezelték. A doktoroknak és a kórháznak külön köszönet jár, hogy lehetővé tették a család számára, hogy végig mellette legyenek, ami nagy könnyebbséget jelentett mindannyiunknak. Felipe nagyon hálás azoknak is, akik imádkoztak érte. Végül szeretném megköszönni a sajtónak, hogy ezekben a forró napokban is beszámoltak a gyógyulását érintő minden fejleményről”.

Mindezt végighallgatta Bazsó Péter, az ÁEK orvos-igazgatója, Luca Colajanni, a Ferrari szóvivője és Frank Tamás, a Hungaroring Sport Zrt. alelnöke is. Közülük csak Colajanni nyilatkozott, ő is vonakodva, és sok újat nem is mondott, ám azt elismerte, valóban terveznek egy normális tesztnapot a pénteken Kimi Räikkönen 2007-es világbajnok autójával gyakorló Michael Schumachernek, hogy megfelelően felkészülhessen az augusztus 23-i Európa Nagydíjra, amelyen Massa helyettese lesz. Ehhez a Nemzetközi Automobil-szövetség, az FIA engedélyére még szükség van, de a csapatok szövetsége, a FOTA már áldását adta rá.

Legfrissebb hírek

Három gólt szerzett, továbbra is hibátlan hazai pályán a Barcelona

Spanyol labdarúgás
4 perce

Európai kézilabdaligák: Papp Nikoletta három gólt lőtt az Európa-ligában

Kézilabda
7 perce

A Napoli a borzasztó kezdés után is nyert Genovában; a Torino pontot mentett Firenzében

Olasz labdarúgás
17 perce

Öt különböző nemzet nyerte meg az első nap öt versenyszámát – éremtáblázat

Téli olimpia 2026
43 perce

Moon Wonjun minden távon indul a téli olimpián

Téli olimpia 2026
1 órája

Döntő szettben győzte le a Kaposvárt a Nyíregyháza a női röplabda Extraligában

Röplabda
1 órája

A nagy rivális letaszította Portugáliát a trónról, Spanyolország nyolcadszor futsal Európa-bajnok

Minden más foci
1 órája

Téli olimpia: kettős japán győzelem a férfi hódeszkások között big airben

Téli olimpia 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik