A sör vagy a bor fogyott jobban?A sör vagy a bor fogyott jobban?
Az üdítő.
Állítólag ennél jobban elengedte magát… – ahogy illik, tesszük gyorsan hozzá.
Na jó, bevallom, buliztam egy kicsit, de nem tartott az olyan sokáig.
Meddig?
Mindegy is, a lényeg, hogy volt mit ünnepelni.
Fáradt?
Az vagyok. Nem is feltétlenül fizikailag – bár most tíz métert is nehezemre esne úszni, nemhogy kétszázat –, hanem idegileg. Sokat kivett belőlem az állandó koncentrálás. A győzelem kulcsa.
A győzelem kulcsa?
Igen, Vajda Attila barátom mondja mindig nekem, hidd el, Danikám, a verseny hetven százalékban fejben dől el, és csak harminc a test. Illetve van egy olyan mondása, ami mindig itt cseng a fülemben: a győzelemben a legfontosabb, amit megtanulhatsz, hogy képes vagy rá.
Akkor itt, Rómában is tanult valamit.
Erre a győzelemre rendkívül nagy szükségem volt. Visszaigazolja a munkát, amelyet nap mint nap elvégzek, amelyre gyakorlatilag feltettem az életemet.
Ilyenkor szokás mondani: megérte.
Nézzék, ha most történetesen ötödik vagyok, akkor sem mondanám azt, hogy nem érte meg. Hiszen szeretek úszni. A siker viszont engem nem megnyugtat, hanem tovább ösztökél, még nagyobb motivációt ad a folytatásra. Lehet, hogy hülyén hangzik, hiszen tényleg fáradt vagyok, és rám fér négy hét pihenés, de alig várom a felkészülést, többek között a jövő évi, budapesti Európa-bajnokságra. Nagy show lesz!
Nagy Gyurta-show?
Remélem! De a többiekről se feledkezzünk meg, nagyon jó csapatunk lesz!
Edzője, Széles Sándor egy dobókockát a kezében tartva nyilatkozta a finálé után: Magyarországon mindig hatost kell dobni, hogy igazán elismerjék az embert.
Ezt mondta?
A futam előtt hatost dobott. Majd következett az ön hatosa…
Sanyi bá nagy mágus.
Azt ecsetelte, hogy ön már réges-régen kijött a gödörből, ám ezt a véleményt érem hiányában kevesen fogadták el. Vagyis nem volt feltétlen a bizalom.
Huh, ezzel kapcsolatban inkább nem mondanék semmit. Viszont kétségtelen, jó ideje újra a régi vagyok, a pekingi szereplésemet sem érhette kritika. A döntő nem sikerült tökéletesen, de az ötödik helyezés sem csalódást jelentő kategória. Ha hoztam volna a legjobbamat, ezüstöt szerzek, de tudják, sokkal jobb így, ez a római világbajnoki aranyérem többet jelent nekem! És szerintem Sanyi bának is.
Nem ajánlotta fel, hogy tegezze?
Azt mondta, majd akkor isszuk meg a pertut, ha olimpiai bajnok leszek.
Újabb motiváció?
Szeretem a mestert, megadom neki a tiszteletet. Ha sikerülne Londonban nyerni, szerintem akkor is csak addig jutnék, hogy „Szia, Sanyi bá!” De hadd említsem meg másik két edzőm, Virth Gábor és Kovácshegyi Ferenc nevét is, ők is nagy szerepet játszottak abban, hogy a csúcsra értem, hogy Rózsa Norbert után Magyarországnak újra mellúszó-világbajnoka van. Képzeljék, fel is hívott!
Szép.
Azt mondta, nagyon boldog, és hogy a jelek szerint Róma a magyar mellúszók városa.
Ha már említette az előd nevét: tudja, hányadik magyar világbajnok a sportágban?
Nem, hányadik?
A kilencedik.
A kilencedik?
Igen. Hargitay András, Verrasztó Zoltán, Darnyi Tamás, Szabó József, Egerszegi Krisztina, Rózsa Norbert, Kovács Ágnes, Cseh László, Gyurta Dániel.
…
Nagyon elcsendesedett...
Ezt a névsort hallva megszólalni sem tudok.
Elérzékenyült, mint a dobogó tetején.
Anyuékkal sem volt könnyű beszélni.
Érthető.
Tudják, miért nem jött ki a család?
Kíváncsiak vagyunk rá.
A kétezer-hatos hazai Európa-bajnokság előtt megvette anyu a jegyeket a döntőre, nemcsak saját maguknak, hanem rengeteg ismerősnek, aztán dobhatták a kukába, mert kiestem. Azóta nem néznek meg élőben. Amúgy öcsém, Gergő volt az első, aki üzent, akivel beszéltem – fantasztikus volt.
Nagyon jó testvérek, ez látszik.
Szeretjük egymást. Nagyon büszke vagyok rá, vele csináltam végig a felkészülést, ez a siker valahol az ő sikere is. Viszont meglátják, nagy úszó lesz belőle!
Ezzel a névvel…
Remélem, neki is lesz egyszer a zsebében arany.
Itt van magánál?
Igen. Nézzék, szép, nem?
Csodálatos. És nehéz.
Ugye? Amikor Gyárfás Tamás a nyakamba akasztotta, meg is lepődtem rendesen.
Azóta magánál van?
Nem, éjszakára betettem a bőröndbe, biztos helyre.
Menne már haza nagyon, igaz?
Hiányzik a család, a barátok, na de még a vasárnapi döntők előttünk vannak, ezeket nagyon várom. Drukkolok a mieinknek, Laci, Katinka és Kis Gergő is képes lehet bármire.
Tisztában van azzal, hétfőn mi várja otthon?
Egy nagy adag krumplifőzelék, ezt tudom. De gondolom, a felhajtásra gondolnak, igaz?
Nem könnyű kezelni.
Igazuk van. Viszont kétszer nem lépek ugyanabba a folyóba. Az athéni olimpia után sok minden történt velem, néha csak sodródtam az árral. Mentségemre szóljon, gyerek voltam még.
Mondja ezt húszévesen.
Fel kellett nőnöm.
Felnőttnek érzi magát?
Fiatal felnőttnek. Az athéni események vagy az utána történtek felgyorsították a folyamatot, sok mindent megéltem, átéltem, voltam fent, voltam lent, tapasztalatokat gyűjtöttem. Benőtt a fejem lágya, így mondják ugyebár. Ide is úgy érkeztem, nem érdekel semmi, nem érdekel az idő, a lényeg az első hely. Szegény Széchy Tamás bácsi mondta mindig, nem jó időt kell úszni, hanem nyerni kell. Látják, azt hittem, világcsúcs kell a győzelemhez, közben elég volt kevesebb is.
Az a hajrá… Látta már?
Nem, nem néztem még vissza. Nem volt időm, éremátadás, nyilatkozatok, doppingvizsgálat, beszélgetés a családdal, a barátokkal, aztán a buli. Hajnali négyre vissza is értem a szállodába.
Nem tartott olyan sokáig, igaz?
Elárultam magam. Tényleg nagy buli volt, na!
