Helbich is a PVSK-é

MIHÁLYI ANDRÁSMIHÁLYI ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2009.08.01. 02:08
Címkék

Salgótarján mellett Pécsen is felpörögtek az események a héten, már ami a csapatépítést illeti a következő évadra:

a legészakibb élvonalbeli férfiegyüttes után a legdélebbi is két külföldi játékossal gyarapította keretét a napokban. A PVSK-Pannonpower előbb az amerikai bedobóval, Armein Kirklanddel jutott egyezségre, majd a Magyarországon új arcnak számító légiós után egy jól ismert kosarassal, a horvát Srdjan Helbichhel állapodott meg. A 205 centis center már négy honi gárda színeiben is megfordult: erősítette ideig-óráig a szombathelyiek, a debreceniek, a nyíregyháziak és legutóbb a zalaegerszegiek játékosállományát is.

Mostantól pécsinek számít, és a baranyai megyeszékhelyen erős centerkettőst alkothat Czigler Lászlóval. No meg rutinosat, hiszen utóbbi 37, ő pedig 32 éves.

Az előző évad meglepetéscsapata – amely fennállása legjobb eredményeit érte el a Magyar Kupa és a bajnoki alapszakasz megnyerésével, aztán pedig a rájátszás döntőjébe kerüléssel – tehát tényező lehet az előttünk álló idényben is, megcáfolva a széthullására vonatkozó híreszteléseket. Mert noha kilenc játékosa távozott a holt szezonban, immár az érkezők rovatában is ötöt találunk: Kirklandet és Helbichet Lakatos Péter, Ruják András és Tóth Péter előzte meg.

És mivel az októberben kezdődő pontvadászatban egyszerre három külföldi kosaras lehet a pályán, egy légióshely még betöltetlen, miután a kiszemelt szerb Zlatko Bolics mégsem megy a Mecsekaljára. Ott van viszont a mezőnyposztokra még az egyre rutinosabb Hosszú Gergely és Kovács Péter, valamint a palánk alá az U18-as válogatott centerpárosa, Eilingsfeld János és Lepsényi Ádám, s az eddigi háttéremberek közül bárki előléphet kulcsjátékossá. Velük teljes a pécsiek keretének áttekintése, jelenleg tehát tíz játékosa van Kmézics Zoránnak, az új vezetőedzőnek.

Legfrissebb hírek

Idegenbeli győzelmével már BL-helyen áll az újonc Köln

Német labdarúgás
1 perce

Elkezdődött a Nemzeti Vágta

Egyéb egyéni
1 perce

A rosszul sikerült első harmad miatt odalett a Volán hazai veretlensége az osztrák hokiligában

Jégkorong
36 perce

Egy félidő alatt eldőlt: a Kazincbarcika simán legyőzte az MTK-t!

Labdarúgó NB I
38 perce

2031-ig hosszabbított brazil szélsőjével a Manchester City – hivatalos

Angol labdarúgás
40 perce

Kiújult Lamine Yamal sérülése, további hetekre dőlt ki a Barca ásza – hivatalos

Spanyol labdarúgás
46 perce

Szabó Levente öt perccel a beállása után gólt szerzett a 2. Bundesligában

Légiósok
1 órája

Vízilabda ob I: lendületben maradt a Honvéd, a KSI bánta

Vízilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik