A több játék reményében

K. G.K. G.
2009.08.01. 02:08
Címkék

Két válogatott játékos is klubot váltott az elmúlt napokban. A fiúknál Szabó Dávid a szlovén OK Salonit Anhovóhoz, a hölgyeknél Filipovics Anita az Edilcost Anconához igazolt.

„A menedzserem, olyan csapatot keresett nekem, amelynél már játszani is tudok – mondta Szabó Dávid. – Az elmúlt két év is hasznos volt, hiszen megszoktam a külföldi létet, és nyelvet is tanultam, most azonban eljött az ideje, hogy minél nagyobb meccsrutint szerezzek – ehhez pedig játszani kell. Egyedül a Salonit Anhovónál tudták ezt megígérni, ezért választottam őket. A csapat a hazai bajnokság és a Közép-európai Liga mellett a CEV-kupában is indul, és valószínűleg én leszek az egyetlen légiós. Ha sikerülne jól teljesítenem, a következő nyáron valószínűleg több lehetőségem lenne a továbblépésre.”

Filipovics Anita az utóbbi két év hányattatásai után, úgy tűnik, szintén olyan együtteshez kerül, amelynél játéklehetőséghez jut.

„A másodosztályú Ancona már ebben a szezonban a playoffért szeretne harcolni – mondta új klubjáról a fiatal játékos. – Noha eredeti terveim szerint feladó-átlóként szerettem volna játszani, végül maradok center, mert az anconaiak itt számítanak rám. Az a legfontosabb, hogy a csereként töltött évek után végre megint végigjátsszak egy szezont. Tavaly is így indult a santeramói kaland, de az idén már – az újabb csalódástól félve – biztosra mentem, és a szerződésemet is csak úgy írtam alá, ha garantálják, hogy kezdek. A korábbi évektől eltérően nem kölcsönbe megyek, mivel eddigi klubom, a Novara nem igazán számított volna rám a jövőben, így szerződést bontottunk.

Legfrissebb hírek

Marcos Senna: Szívesen játszottam volna együtt Rodrival és Pedrivel

Foci vb 2026
1 perce

Molnár-Budácsik Dorottya: Második otthonom lett a Vasas

Kosárlabda
5 perce

Bohócot csinált a biztonsági emberekből egy pályára rohanó szurkoló

Foci vb 2026
8 perce

Sportújságírók világnapja: „A mi hivatásunk a garancia” – elnöki köszöntő

Egyéb egyéni
15 perce

Gyulai Memorial: olimpiai bajnokok és világcsúcstartók érkeznek

Atlétika
18 perce

Aki férfiakat faragott az egyetemistákból – Bob Gansler nyolcvanöt éves

Foci vb 2026
31 perce

Messi nevetett, amikor átvizsgálták őt a reptéren – videó

Foci vb 2026
39 perce

Tour de France: az Alpe d’Huezen dőlhet el a sárga trikó sorsa

Kerékpár
49 perce
Ezek is érdekelhetik