A magyar élsportolók közül a közelmúltban Kótai Mihály érezte úgy, hogy három és fél év elteltével ismét a ringben a helye – egy hete Várpalotán pontozásos győzelmet aratott Szabó Titusz ellen.
Mi ösztönözte az újrakezdésre?
A magánéletben vannak olyan hatások, amelyekkel élsportolóként nem szembesül az ember… Úgy elhíztam, hogy az elképesztő. Száznégy kiló voltam, gyomorgondokkal küszködtem, tükrözéses vizsgálatokon estem át, nem volt mese, le kellett fogynom. A térdem, sőt semmim sem bírta az elképesztő súlyt. Deformálódott a testem, és januárban úgy döntöttem, ebből elég. A volt erőnléti edzőm, Simon Balla István nem ismert meg. Érdemes lett volna látni az arcát. Elkezdtem a szenvedést, és az biztos, hogy sohasem edzettem úgy, ahogyan az elején.
Versenyzőként sem?
Ekkora kínokat akkor sem éltem át. Tudja, milyen az, amikor, mondjuk, kilencvennyolc kilósan futni akar az ember, de a súlya nem engedi? Aztán a súlyom elindult lefelé, és nyolcvanhárom kilósan felhívtam a volt edzőmet, Veres Lacit. A második héten meg eldöntöttem, hogy bokszolni akarok. Profiként, teljes intenzitással. Erdei Zsolttal is kesztyűztem már néhányat, de nem arra vagyok a legbüszkébb, hanem a fogyásra.
Kevesen hitték volna, hogy a celebvilágból még visszatalál a ringbe.
Beismerem, van, amit rosszul csináltam. Elfelejtettem az alázatosságot és a sport iránti türelmet. De tudja, mit, azt mondom, ami nem öl meg, az erősít. Rájöttem, hogy sportoló vagyok. Az átlagemberek életében is vannak kitérők, én is letértem a helyes útról, de kezdek visszatérni. Már látom az alagutat.
A fényt még nem?
Azt még nem. Van egy csodálatos családom, egy tündérbogár kislányom, értük mindent meg tudok oldani.
Van célja, vagy csak bokszolni akar, mert jólesik?
Nekem már az is csoda, hogy leadtam harminc kilót. És ha ez összejött, akkor miért ne bokszolhatnék jövőre világbajnoki övért?
