A menetrendben rögzített 13 óra előtt két perccel, 12:58-kor landolt Ferihegyen a magyar férfi vízilabda-válogatottat Rómából hazarepítő gép. A világbajnokságon ötödik helyen végző együttes szövetségi kapitánya még az érkezési oldalon adott interjút lapunknak, illetve az MTV-nek és a Duna Tv-nek: ezúttal más nem volt kíváncsi a csapatra…
– A helyosztót követően miből volt több: gratulációból vagy sajnálkozásból?
– Akik gratuláltak, egyúttal sajnálkoztak is – jelezte a kapitány, hogy együttérzésből nem volt hiány. – A kesergésüket megértem, magam is roppant szomorú vagyok – elsősorban a szerbek elleni negyeddöntőben történtek miatt.
– Témánál vagyunk...
– Fura érzések kavarognak bennem, egyfajta kettősség lett rajtam úrrá. Egyfelől csalódottá és szomorúvá tett, hogy nem tudtunk érmet szerezni, holott ez a csapat odaérhetett volna a dobogóra. Másfelől nem lehetek elégedetlen, hiszen ahhoz képest, hogy milyen kevés időt töltöttünk együtt a világbajnokság előtt, és hány új ember van a keretben, van okom bizakodni.
– Most akkor csalódott vagy bizakodó?
– Ha a mostani lelkiállapotomra kíváncsi, azt felelem, hogy inkább csalódott vagyok. Ez részint apróságoknak, részint a külső körülményeknek tudható be.
– Felteszem, utóbbi alatt a bíráskodást érti.
– Talált. A negyeddöntőben tapasztalt játékvezetés tragikus volt. Az olasz bíró indokolatlanul mutatta fel nekem a piros lapot, de még ennél is fájóbb, hogy három-négy olyan hibája volt, amely szerb gólt eredményezett. Ugye, nem kell emlékeztetnem senkit arra, hogy a mérkőzést végül egy találattal veszítettünk el… Ki merem jelenteni: semleges bíráskodás esetén megnyertük volna azt a meccset. Az igazsághoz hozzátartozik, a sporttársak „csak” azért hibáztathatók, hogy hét ötös vezetésünk után hosszabbításba torkollott a mérkőzés, azt követően már korrektül fújtak. Hogy a ráadást végül elbuktuk, az két-három taktikai fegyelmezetlenséggel magyarázható.
– Az egyik helyszíni gyorsértékelésében úgy fogalmazott, hogy nem a játékosaira, hanem magára mérges. Elrontott valamit?
– A csapattal legközelebb szeptember első hetében találkozom, addig mindenki a jól megérdemelt pihenőjét tölti. Én is elmegyek nyaralni, ám előbb-utóbb sort kerítek az elemzésre, és akkor kiderül, hogy hibáztam-e, és ha igen, akkor miben. Egy hónap múlva úgy vágunk neki a következő feladatnak, hogy kijelöljük az új utat – ami jó volt, megtartjuk, ami rossz, megpróbáljuk elfelejteni. Hangsúlyozom, a végeredmény ellenére optimisták lehetünk, hiszen az előttünk végzett válogatottak nem jobbak nálunk. Állításomat mi sem bizonyítja jobban, mint hogy az egyetlen vereségünket a későbbi világbajnok ellenében szenvedtük el – és, ugyebár, azon az összecsapáson is győzhettünk volna, ha… Ettől függetlenül az ötödik helyezésünket elfogadom.
A KEMÉNY DÉNESSEL KÉSZÜLT INTERJÚ TELJES SZÖVEGÉT A NEMZETI SPORT HÉTFŐI SZÁMÁBAN OLVASHATJA!
– Akik gratuláltak, egyúttal sajnálkoztak is – jelezte a kapitány, hogy együttérzésből nem volt hiány. – A kesergésüket megértem, magam is roppant szomorú vagyok – elsősorban a szerbek elleni negyeddöntőben történtek miatt.
– Témánál vagyunk...
– Fura érzések kavarognak bennem, egyfajta kettősség lett rajtam úrrá. Egyfelől csalódottá és szomorúvá tett, hogy nem tudtunk érmet szerezni, holott ez a csapat odaérhetett volna a dobogóra. Másfelől nem lehetek elégedetlen, hiszen ahhoz képest, hogy milyen kevés időt töltöttünk együtt a világbajnokság előtt, és hány új ember van a keretben, van okom bizakodni.
– Most akkor csalódott vagy bizakodó?
– Ha a mostani lelkiállapotomra kíváncsi, azt felelem, hogy inkább csalódott vagyok. Ez részint apróságoknak, részint a külső körülményeknek tudható be.
– Felteszem, utóbbi alatt a bíráskodást érti.
– Talált. A negyeddöntőben tapasztalt játékvezetés tragikus volt. Az olasz bíró indokolatlanul mutatta fel nekem a piros lapot, de még ennél is fájóbb, hogy három-négy olyan hibája volt, amely szerb gólt eredményezett. Ugye, nem kell emlékeztetnem senkit arra, hogy a mérkőzést végül egy találattal veszítettünk el… Ki merem jelenteni: semleges bíráskodás esetén megnyertük volna azt a meccset. Az igazsághoz hozzátartozik, a sporttársak „csak” azért hibáztathatók, hogy hét ötös vezetésünk után hosszabbításba torkollott a mérkőzés, azt követően már korrektül fújtak. Hogy a ráadást végül elbuktuk, az két-három taktikai fegyelmezetlenséggel magyarázható.
– Az egyik helyszíni gyorsértékelésében úgy fogalmazott, hogy nem a játékosaira, hanem magára mérges. Elrontott valamit?
– A csapattal legközelebb szeptember első hetében találkozom, addig mindenki a jól megérdemelt pihenőjét tölti. Én is elmegyek nyaralni, ám előbb-utóbb sort kerítek az elemzésre, és akkor kiderül, hogy hibáztam-e, és ha igen, akkor miben. Egy hónap múlva úgy vágunk neki a következő feladatnak, hogy kijelöljük az új utat – ami jó volt, megtartjuk, ami rossz, megpróbáljuk elfelejteni. Hangsúlyozom, a végeredmény ellenére optimisták lehetünk, hiszen az előttünk végzett válogatottak nem jobbak nálunk. Állításomat mi sem bizonyítja jobban, mint hogy az egyetlen vereségünket a későbbi világbajnok ellenében szenvedtük el – és, ugyebár, azon az összecsapáson is győzhettünk volna, ha… Ettől függetlenül az ötödik helyezésünket elfogadom.
A KEMÉNY DÉNESSEL KÉSZÜLT INTERJÚ TELJES SZÖVEGÉT A NEMZETI SPORT HÉTFŐI SZÁMÁBAN OLVASHATJA!
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik